55 milliárd forintot hagytak a vendégek a turisztikai szálláshelyeken 2023 szeptemberében

2023. 11. 08., 10:10

2023 szeptemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – jelentette a KSH.

2023 szeptemberében összesen 25 697 turisztikai szálláshely, ezen belül 2779 kereskedelmi, illetve 22 918 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 982 szálloda és 1152 panzió volt nyitva szeptember egy részében vagy egészében.

A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 55 milliárd forint volt, ez folyó áron 21 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 5,9 százalékkal kevesebbet, közel 2 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken.

A hónap folyamán a vendégek száma összességében 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a turisztikai szálláshelyeken. A vendégéjszakák 72 százalékát a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 3,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A magán- és egyéb szálláshelyeken 11 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A belföldi vendégek száma 0,6 százalékkal nőtt, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest. A vendégek száma 762 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké közel 1,7 millió volt a turisztikai szálláshelyeken; ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 564 ezer vendéget és 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 67 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma 1,4 százalékkal nőtt 2022 szeptemberéhez mérten. A két legnépszerűbb turisztikai térségben2, a Balaton és a Mátra–Bükk turisztikai szálláshelyein a belföldivendég-éjszakák 26, illetve 10 százalékát regisztrálták, Budapest részesedése 11 százalék volt.

A külföldi vendégek száma 22, a vendégéjszakáké 13 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 663 ezer vendég 1,8 millió vendégéjszakát töltött el, amelyek közül 500 ezer vendéget és 1,3 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 78 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 21 százalékkal bővült 2022 szeptemberéhez mérten. Budapest turisztikai szálláshelyein a külföldivendég-éjszakák 57 százalékát regisztrálták, a legnépszerűbb turisztikai térség pedig a Balaton volt, 13 százalékos részesedéssel.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:10
Három év után először lassult a cégállomány csökkenése az első negyedévben, de a háttérben nem élénkülés, hanem szerkezeti átrendeződés zajlik. Az alapítások új mélypontra estek, miközben a kényszertörlések száma megugrott, ami arra utal, hogy egyre több vállalkozás nem klasszikus eljárásban, hanem csendben kerül ki a rendszerből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.