Tévhit, hogy július-augusztusban a cégek nem tudnak kommunikálni

2021. 07. 09., 14:00

Ugyan július-augusztusban mindenki a pihenést helyezi előtérbe, a marketingről egy pillanatra sem szabad elvonnunk a figyelmünket. Magdó Emil kommunikációs stratéga arról beszélt, hogy a nyár és a szokások megváltozása csupán annyit jelent, hogy újra kell gondolniuk a cégeknek a terméküket. A szakember azt javasolja: a járvány elmúlásával ismét érdemes visszatérni a humorosabb, játékosabb reklámokhoz.

Ahogy tavaly, úgy idén nyáron is mindenki pihenésre vágyik a bezártság után, a cégek pedig ilyenkor hajlamosak félvállról venni a marketinget. A leggyakrabban ezt azzal indokolják, hogy nehéz bármilyen kommunikációs ügyletet véghez vinni, hiszen a partnerrel, a felettessel, a tanácsadóval ilyenkor sokkal nehezebb és időigényesebb jóvá hagyatni bármit a szabadságolások miatt.

Magdó Emil, a Grafcom Media Kft. ügyvezetője arról beszélt: tipikus hiba, hogy nyáron elvonjuk a figyelmünket a marketingről, pedig azzal igenis foglalkozni kell ezekben a hónapokban is.

„Van számtalan olyan technika, amit az előkészületi szakaszban meg lehet tenni. Felül kell vizsgálnunk, hogy milyen a termékünk, mit adunk el valójában, és mi az a sikeres módszertan, amivel eddig hatékonyan sikerült értékesíteni. Nyáron változik a piac, át is kell rá hangolódni, a vásárlói szokások megváltozásával pedig a termékünket újra kell gondolnunk. Erre jön rá idén, hogy az online kereskedelem megváltoztatta az eszközbeszerzést és a szükségletek kielégítését, tehát máshogy vásárolnak az emberek, mint korábban” magyarázta.

A kommunikációs szakember felhívta rá a figyelmet, hogy mivel az emberek többségét már beoltották, találkozhatnak egymással, mehetnek rendezvényekre, így az offline marketing is újra előtérbe kerül. Erre érdemes felkészülni, a szórólapozással, az újsághirdetéssel ismételten érdemes számolni.

Időzített, humoros posztok

Magdó Emil azt javasolja, hogy nézzük meg a konkurencia kommunikációját, végezzünk kutatást arról, hogyan változtak az elvárások az adott területen.

„Ha szabadságra megyünk, előkészülhetünk néhány blogbejegyzéssel, cikkel, Facebook- vagy TikTok-poszttal, amit időzíthetünk a nyaralásunk időtartamára. Látjuk előre, hogy meddig tartózkodunk távol, de ez idő alatt automatikusan generálhatunk forgalmat a közösségi oldalakon vagy a honlapunkon anélkül, hogy a pihenés idején foglalkoznunk kellene vele” – fogalmazott.

Ezzel kapcsolatban azt is elmondta: nagyon fontos megtalálni, hogy mi az a folyamat, ami még működik nélkülünk, és mi az, amihez mindenképpen kellünk.

„A bátrabbak bevállalhatnak egy-egy humorosabb, játékosabb reklámot július-augusztusban. Az utóbbi bő egy évben rengeteg lelki kár érte az embereket, óvatosan kommunikált mindenki, de a mostani felfutó időszakban pozitív üzenetekkel felvidíthatjuk a vásárlóinkat, mosolyt csalhatunk az arcunkra” – mondta Magdó Emil, aki kiemelte, hogy nyáron a megváltozott fogyasztási szokások miatt könnyebb magasabb áron értékesíteni még a legkisebb értékű termékeket is, ezért sem érdemes szabadságra küldeni a marketinget.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.