Mit tanulhatnak meg jobban egy startup cég vezetői?

2019. 02. 18., 15:00

Miért jobb a vezetői készségeket egy többszáz fős cég helyett egy kis csapat élén elsajátítani? Jobb egyáltalán?

Azok a vezetők, akik csupán egy maroknyi csapattal dolgoznak, folyamatosan átlátják, mi az, ami működik, és mi az, ami kijavításra szorul – állítja Daphné Jouanneteau, a Fortune 500-as cégekkel is együtt dolgozó amerikai Lightbox vezetője.

Szerinte a kis csapat tagjai bátrabban adnak visszajelzést, ami segíti a vezetőt abban, hogy mindenkihez passzoló munkakörnyezetet alakítson ki – olvasható a Forbes.hu-n.

Jouanneteau szerint vannak dolgok, amiket a csapattársaid is megtaníthatnak. Ha a vezető nyitott a kísérletezgetésekre, a többiek nemcsak értékesnek érzik majd magukat, de abban is segítenek, hogy proaktívak legyenek.

Mindenkinek megvan a maga szerepe és feladatköre egy csapatban, de ez nem jelenti azt, hogy ha valami váratlan feladat felmerül, azt ne kellene megcsinálni. Néha nehéz mindent előre megtervezni.

Azért jó a kezdetektől fogva egy startupnál lenni, mert olyan feladatköröket is ki lehet próbálni, amelyeket másképp nem biztos. Az, hogy a lehető legtöbb pozícióban teszteled magad, nem csak jobb vezetővé tesz, de könnyebben tudsz majd megfelelő visszajelzést adni a munkatársaidnak.

Ha a vezető azt látja, hogy egy alkalmazott olyan hibát vét, ami nem fogja komolyan veszélyeztetni az üzletet, hagyni kell őt hibázni. Később természetesen jelezni kell neki a hibát, így sokkal többet fog tanulni belőle.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS