A nyolc legfontosabb webdizájn trend 2023-ban

2023. 10. 11., 13:08

2023-ban olyan megoldások kerültek előtérbe, amelyek a felhasználói élmény fokozhatják, az elköteleződést pedig erősíthetik. A legfontosabb trendeket Bende Kata, a Zk Design ügyvezetője mutatja be.

1. Minimalizmus

Az egyszerű, minimalista dizájn évek óta népszerű, és biztosak lehetünk benne, hogy a közeljövőben is így marad. Ha minden túl színes, zsúfolt, vagy ha 5 különböző betűtípust használunk, a webhelyünk zavarosnak és olcsónak tűnhet. A minimalista megjelenés eléréséhez legfeljebb három szín használata, illetve maximum 2 betűtípus alkalmazása szükséges, és ezen felül csak akkor helyezzünk el más betűtípusokat is, ha azok tökéletesen illenek a dizájba és konkrét funkciójuk van. Egyensúlyt kell találni azáltal, hogy nem használunk felesleges elemeket és funkciókat, csak azért, hogy a webhely „extra megjelenésű” legyen.
„Az üres, negatív tér jó dolog lehet, ezért nem szabad félni attól, ha a fehér rész a weboldal jelentős részét elfoglalja. Ezáltal az oldalakon lévő információk még jobban kiemelkednek, illetve a halvány háttérszínek váltakozásával izgalmas és jól elkülöníthető blokkokat kapunk” – véli Bende Kata.

2. „Sötét mód”

A „Dark Mode” a webes tervezés egyik olyan trendje 2023-ban, melynek számos gyakorlati előnye van. Elsősorban azért, mert csökkenti a szem terhelését, ami ma a legtöbb ember számára nagy probléma, mert túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Ezenkívül a „sötét mód” nagyon modern megjelenést adhat a weboldalnak.

3. Mikro-interakciók

A mikro-interakciók már több éve fontos szempontot jelentenek a webes tervezésben, és valószínűleg a jövőben is jelentős trendnek számítanak majd.
Ezek olyan kis és finom animációk, amelyek egy weboldalon vagy alkalmazásban fordulnak elő, gyakran a felhasználó tevékenységére reagálva, ami lehet egy kattintás vagy egy adott objektum fölé húzott egér. A gomb például megváltoztatja a színét vagy méretét, amikor a felhasználó áthalad rajta, vagy értesítés jelenik meg, amikor egy érdeklődő sikeresen elküldi az űrlapot. Ezek az animációk segítenek javítani az általános felhasználói élményt, nem csak dizájn, hanem funkció szempontjából is.

4. Chatbotok

Mint már több éve, az egyik legnépszerűbb trend minden bizonnyal chatbotok alkalmazása. A chatbotok olyan automatizált üzenetküldő eszközök, amelyek képesek szimulálni egy beszélgetést egy felhasználóval, információt, segítséget nyújtani vagy kérdéseket megválaszolni. Ezenkívül számos előnnyel jár a weboldal tulajdonosai és a felhasználók számára egyaránt. A chatbotok
– 24/7 támogatást nyújtanak,
– lerövidítik a válaszidőt, és
– segítenek csökkenteni az ügyfélszolgálati csapatok munkaterhelését
„A felhasználói szemszögből a chatbotok kényelmes és ismerős módot kínálnak a weboldallal vagy a vállalattal való interakcióra, mivel sokan már megszokták az üzenetküldő alkalmazásokat. Tehát a chatbotok használata teszi a webhelyet interaktívabbá, és gyorsabb eredményeket, konverziókat képes biztosítani néhány területen” – mondja a Zk Design vezetője.

5. Színhasználat

A pasztell árnyalatok, finom színátmenetek és a meleg tónusú színpaletták használatával a felhasználók széles skáláját tudjuk vonzani. Ki kell emelni, hogy természetesen ez nem minden piacra érvényes, vannak olyan területek és tevékenységi körök, melyekhez éppen egy agresszív színpárosítás lehet megfelelő. A lágy színek növelik az olvashatóságot és jobb vizuális hierarchiát hoznak létre a szöveg és a környező elemek megkülönböztetésével.

6. A honlap sebessége

A weboldal betöltési sebessége még 2023-ban is kiemelt szempont.
Ahogy még a mobiltelefonokon is egyre gyorsabb internetet tudunk használni, a felhasználók elvárják, hogy a weboldalak megfeleljenek a gyors betöltési időre vonatkozó követelményeknek. Azok a vállalatok, amelyek tudatában vannak ennek a trendnek, és lépéseket tesznek a weboldal betöltési sebességének optimalizálása érdekében, versenyelőnyt szerezhetnek a konkurenciával szemben.
A felhasználói élmény maximalizálása érdekében olyan tervezési stratégiákat kell alkalmazni, amelyek hangsúlyozzák a látványelemek minimalizálását, a tömörítést, a gyorsítótár alkalmazását és a navigációs elemek egyszerűsítését annak érdekében, hogy a webhelyen való böngészés a lehető legélvezetesebb és leggyorsabb legyen.

7. Több ügyfél visszajelzés

Az erős vásárlói, fogyasztói vagy ügyfélkapcsolatok kiépítése elengedhetetlen a sikerhez, és a bizalom minden tartós kapcsolat alapját képezi. 2023-ra a cégek, akik megtehetik, kihasználják a már meglévő ügyfelek visszajelzéseit a potenciális érdeklődők bizalmának megszerzése érdekében. A mai digitális korban a felhasználói vélemények és az ügyfelek visszajelzései a weboldalakon egyértelműen növelik a konverzió esélyét.

8. Hasznos tartalom a látogatók számára és a SEO szerepe

A keresőoptimalizálás (SEO) révén a weboldalak jobban rangsorolnak a Google találati listájában, javítva a felfedezhetőséget, növelve a látogatók számát, ezzel együtt pedig a konverziók lehetőségét. Fontos tudni, hogy a Google algoritmusai is folyamatosan fejlődnek, így már megfelelően tudják érzékelni azt, hogy a látogatók számára hasznos, eredeti tartalmat biztosítunk, vagy csak a robotokat próbáljuk megvezetni a jobb rangsorolás érdekében.

Következtetés

A webdesign világa folyamatosan fejlődik, és a weboldal-tulajdonosoknak naprakésznek kell lenniük a trendekkel. „Annak érdekében, hogy egy modern és elegáns weboldal vonzó legyen a közönség számára, fontos a legújabb UX-tervek, színpaletták és kreatív ötletek megvalósítása. Tanácsunk, hogy a céljainak, tevékenységi körének megfelelően próbálja ki a különböző trendeket, tesztelje, hogy melyikkel éri el a legnagyobb konverziót, ezáltal piaci növekedést” – foglalja össze a Zk Design vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.
2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS