Robotokkal már nem lehet ügyeskedni a Zöld ház programban

2019. 11. 05., 11:00

A romániai Zöld ház programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap korlátozásokat vezetett be a kérések feltöltésében.

A hatóság a múlt héten kiadott egy közleményt, hogy november 6-án 10 órától – közel két hónap kényszerszünet után – újra fogadják a pályázati iratcsomókat – írja a Krónika.

András Lehel, a programban részt vevő, székelyudvarhelyi székhelyű Melinda-Impex Instal Kft. vezérigazgatója elmondta: a korlátozásokkal valójában az esélyegyenlőséget szavatolják a leszerződött kivitelezők között. A pontosításban az áll, hogy valamennyi cég maximum öt felhasználói fiók révén töltheti fel a magánszemélyek támogatási igénylését.

Azok a cégek, amelyek korábban ennél kevesebb fiókkal rendelkeztek, újakat hozhatnak létre, azok viszont, amelyek ötnél több fiókot használtak, kötelesek lesznek törölni a „különbözetet”.

Bevezették a Captcha biztonsági kódot, amely képes kiszűrni a robot felhasználót. Szeptember 10-én néhány óra után a regisztrációt felfüggesztették arra hivatkozva, hogy ellenőrizni kell a folyamat törvényességét. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy a cégek egy része robotprogramokat használt, a folyamat gyorsítására.

A programra 656 millió lejt különítettek el, ez mintegy 33 ezer rendszer telepítésére elég.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS