Pénzszórás helyett egyre többen takarékoskodnának Szlovákiában

2020. 02. 07., 15:00

Egyre több pénzt tesznek félre a nehezebb időkre Szlovákiában, emiatt pedig kevesebbet költünk az üzletekben.

Tavaly már a karácsony előtti bevásárlási láz sem sokat segített a szlovákiai üzleteken. A szlovák Statisztikai Hivatal felmérése szerint tavaly decemberben 1,4 százalékkal csökkentek a kiskereskedők bevételei az egy évvel korábbiakhoz képest – írja az Új Szó.

A kereskedők bevételcsökkenése az összes szegmenst érintette. „Az egyedüli kivételnek az internetes vásárlások számítanak, ami annak köszönhető, hogy a karácsonyi ajándékokat is egyre többen rendelik meg az interneten keresztül. Ezzel párhuzamosan azonban egyre rosszabbul teljesítenek a hagyományos karácsonyi vásárok, amelyeken a kereskedők forgalma évről évre csökken” – mondta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

A munkanélküliség továbbra is történelmi mélyponton van, és egyelőre a fizetések is gyorsabb ütemben nőnek, mint az árak. A kereskedők forgalmának a visszaesése így egyedül a megtakarítási kedv növekedésével magyarázható

 „Egyre több lesz a várható gazdasági válsággal kapcsolatos hír, a lakosság vásárlási kedve így nem nő majd látványosan, épp ellenkezőleg, a pénzszórás helyett egyre többen választják majd a takarékoskodást” – jósolta Koršňák.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 14:09:14
A generációk közötti különbségek kifejezetten izgalmasak és tanulságosak lehetnek. Mit lehet tudni a generációk különbözőségeiről, és milyen kihívásokkal járhat egy új generációs csapatépítés szervezése? Erre válaszolnak az [eureka] Consulting & Games szakértői.
2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS