Míg a szlovák kormány folyamatosan növeli a munkáltatókra háruló terheket, képtelen spórolni, a jövő évi állami költségvetést pedig politikai érdekek alapján állította össze – állítja a munkáltatók szakmai szervezete.
A szlovák kormány csak tetézi a bajt azzal, hogy újabbnál újabb terheket (szociális csomag, bérpótlék és minimálbér növelése, üdülési utalványok stb.) rak a vállalkozásokra – állítja Rastislav Machunka, a Munkáltatók Szövetségének (AZZZ) alelnöke.
Szerinte csak idő kérdése, hogy a cégek elkezdik visszafogni a termelésüket, megválva az alkalmazottaiktól – írja az Új Szó.
Az AZZZ alelnöke szerint már csak hab a tortán a jövő évi állami költségvetés kormány által hétfőn elfogadott javaslata.
„A kormánynak jóval takarékosabb költségvetést kellett volna összeállítania, amire meg is lett volna a lehetősége, politikai okokból azonban ezt elvetette.”
Nincsenek megelégedve a hétfőn elfogadott költségvetési tervezettel a gazdák képviselői sem.
„A kormányprogram szerint a mezőgazdaságot stratégiai ágazatként kezelik, a jövő évi költségvetés tervezete ugyanakkor nem határozza meg pontosan, mekkora összeget is szánnak erre a célra” – nyilatkozta Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke.
A sörrajongók kérései alapján összerakott receptből született meg.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.