Most már tényleg lépni akar a rönkfa ügyben a román kormány

2019. 12. 08., 09:30

Románia a rönkfa Európai Unión kívüli exportjának betiltását fontolgatja az illegális erdőkitermelés megakadályozása érdekében.

Ezt azt intézkedést az EU-tagállamokon belül nem teszik lehetővé a szabad piacra vonatkozó uniós jogszabályok – mondta Costel Alexe környezetvédelmi miniszter.

A román államot tízmillió köbméter, illegálisan kivágott fa után 500 millió eurós kárt szenved. Véget kell vetni az illegális fakitermelésnek Klaus Johannis államfő szerint is, aki közölte: maga is hangsúlyos szerepet kíván vállalni a probléma megoldásában - írja a Krónika.

Johannis rámutatott, Romániában annyi fát termelnek ki illegálisan, mint amennyit törvényesen, és ennek véget kell vetni. Johannis hozzátette, a miniszter több javaslattal állt elő, amelyek egy részét törvénybe kell foglalni, a másik része pedig miniszteri rendelettel gyakorlatba ültethető, és rövidtávon javíthat a helyzeten.

Costel Alexe nemrég arról beszélt, hogy az illegális fakitermelés mértéke sokkal aggasztóbb, mint azt sejteni lehetett, az országban évente kidöntött mintegy 38,6 millió köbméter famennyiségből 20 milliót törvénytelenül vágnak ki.

A bukaresti hatóságok néhány évvel ezelőtt már felfüggesztették a rönkáru, a tűzifa és a fűrészáru exportját, ám az intézkedés mindössze három hónapig tartott.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS