Sürgősségi rendelettel módosította hétfői ülésén a román kormány a munkatörvénykönyvet. E szerint alkalmazottanként 8000 és 10 000 lej közötti bírsággal sújthatók a munkáltatók a foglalkoztatottak munkaviszonyának részleges eltitkolása miatt.
A munkatörvénykönyv módosításával a kormány a szürkemunka elterjedését szeretné megfékezni – mondta Raluca Turcan munkaügyi miniszter, akit a Krónika idéz.
Aggasztónak nevezte, hogy a munkáltatók sok esetben alacsony bérért foglalkoztatják és „zsebből” egészítik az alkalmazottaik fizetését, így spórolnak a járulékköltségeiken.
Ez a jelenség a munkáltatónak és az alkalmazottnak is árt, és a költségvetést is megkárosítja – hangsúlyozta Turcan. A munkaügyi miniszter beszámolt arról is, hogy a kormány a jelenlegi 60 napról 90 napra növelte azt az időszakot, ami alatt a munkáltatók kötelesek fizetett szabadnappal kompenzálni alkalmazottaik túlóráit.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.