Már ennyien dolgoznak minimálbérért Romániában

2021. 05. 18., 13:45

Raluca Turcan román munkaügyi miniszter bejelentése szerint az elmúlt öt év alatt ötszörösére nőtt a minimálbérért dolgozó alkalmazottak száma.

Az elmúlt öt év leforgása alatt ötszörösére nőtt a minimálbérért dolgozó munkavállalók száma – irányította rá a figyelmet a minap egy televíziós interjúban Raluca Turcan munkaügyi miniszter. Mint mondta, ma már 1,6 millió olyan munkaszerződés van, amelyben a minimálbér szerepel fizetségként – írja a Krónika.

„Az Európai Bizottság már előállt egy irányelvjavaslattal, ami meghatározná a minimálbér szintjét, ami kétlem, hogy Romániában lehetséges lenne. Másrészt én úgy gondolom, hogy amikor a minimálbérről van szó, a társadalmi partnerek, a munkáltatók és munkavállalók közötti egyeztetéseknek intenzívebbeknek kell lenniük, olyan tényezőket kell számításba vennünk, amelyek a vásárlóerőt egyszerre említik a minimálbérrel, mivel Romániában sajnos meghaladja az uniós átlagot a szegények aránya azok körében, akik munkát vállalnak” – mondta Raluca Turcan.

A prioritások változnak, hiszen például az építőiparban erős volt a kivándorlás, mert alacsonyak voltak a bérek, ám amióta bevezették az adókedvezménnyel társított emelt, 3000 lejes minimálbért, még Sepsiszentgyörgyön is dolgoznak az építőiparban Srí Lanka-i, indiai munkások, akiket a magasabb fizetés vonzott az országba.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS