2021-től legkevesebb három évig az eddiginél könnyebben lehet majd elhelyezkedni a közszférában Szerbiában. Bizonyos szinten feloldják a 2013 óta érvényben lévő közalkalmazotti foglalkoztatás tilalmát.
Januártól az állami eszközök felhasználói külön jóváhagyás nélkül alkalmazhatnak munkaerőt határozatlan időre, illetve gyakornokokat meghatározott időre – írja a Magyar Szó.
Ezeknek a száma legfeljebb a 70 százaléka lehet azoknak a foglalkoztatottaknak, akiknek az előző évben bármilyen alapon megszűnt a határozatlan időre szóló munkaviszonyuk.
Újdonság, hogy a jövőben a meghatározott időre munkaviszonyba lépő dolgozók száma – a gyakornokok kivételével – nem haladhatja meg a kollektíva állandó foglalkoztatottjainak 10 százalékát.
Azt viszont feltételül szabják, hogy az új munkaerőt alkalmazó intézményeknek legyen elegendő pénzük a bérekre, adókra és járulékokra.
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.