Ismét igényelhetik a kasszatámogatást Szerbiában

2022. 03. 15., 14:26

Újabb lehetőséget kínál a szerb kormány azoknak, akik kötelesek áttérni az új számlázási modellre, de eddig még nem kérték az állami támogatást az új pénztárgépek beszerzéséhez.

Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy március 15-től április 5-éig tart az újabb jelentkezési forduló – írja a Magyar Szó. Akárcsak korábban, ezúttal is az interneten, az Adóigazgatóság portálján igényelhetik a pénzbeli segítséget.

A kormány rendelete értelmében a pénztárgépek beszerzését eladóhelyenként és kasszánként 100-100 euróval támogatja az állam, azok számára pedig, akik az áfarendszeren kívül dolgoznak, az összeget még 20 százalékkal megemelik.

A kasszatámogatás igénylése előtt a vállalatok kötelesek bejelenteni eladóhelyeiket, üzlethelyiségeiket, amelyekben pénztárgépre van szükségük a munka végzéséhez. Az első jelentkezési forduló október közepétől január végéig tartott, ebben az időszakban 124 ezren jelentkeztek, a pénzt már majdnem mindenki megkapta.

„Arra kérem a pénztárgéphasználatra kötelezetteket, hogy mielőbb térjenek át az új kasszák használatára. Vannak, akik már jó ideje megvették az új gépeket, de egyelőre nem üzemelték be azokat, várják az áprilist. Ebből gond lesz, mert a gyártóknak nem marad elég idejük arra, hogy mindenkinél felszereljék a gépeket” – figyelmeztetett a pénzügyminiszter.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS