Hibás kérvények ezrei érkeztek a munkaügyi hivatalokba Szlovákiában

2020. 04. 20., 13:00

A szlovák munkaügyi hivatalok már megkezdték az anyagi támogatással kapcsolatos szerződések kiküldését a vállalkozóknak. A munkaügyi tárca arra figyelmeztet, hogy a beérkezett kérvények csaknem fele hibásan volt kitöltve.

Igor Matovič szlovák miniszterelnök és Milan Krajniak munkaügyi miniszter március végén ismertette a vállalkozók megsegítésére szánt gazdasági elsősegélyt, amellyel szerették volna csökkenteni a tömeges elbocsátásokat és csődöket – írja az Új Szó.

Krajniak elmondta, hogy külön odafigyelnek azokra a vállalkozókra, akik nem tudtak átállni a „karantén-üzemmódra”, vagyis teljesen be kellett zárniuk. Őket az állam olyan formában segíti meg, hogy minden alkalmazott után igényelhetik a dolgozó átlagbérének 80 százalékát – alkalmazottanként maximum 1100 eurót.

A másik csoportba azok a vállalkozók tartoznak, akik ugyan tudnak dolgozni a járványhelyzet idején, de jelentős bevételkiesést könyvelnek el. Őket az állam úgy segíti, hogy a veszteségükhöz mérten küld nekik pénzt az alkalmazottak bérének kiegészítésére.

A kérvényeket április 6-tól lehetett küldeni a regionális munkaügyi hivatalokba. Krajniak elmondta, hogy több tízezer kérvényre számítanak, ezért nem tudják megoldani, hogy gyorsan mindenkit ellenőrizzenek.

Veronika Husárová, a munkaügyi tárca szóvivője azt közölte, hogy április 15-ig 22 524 kérvény érkezett a speciálisan erre kialakított e-mail-címre, viszont ezeknek csaknem felét hibásan töltötték ki.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS