Hat erdélyi megye jobban teljesített a román átlagnál

2021. 06. 09., 19:00

Óriási eltérést látunk az erdélyi megyék között, ha azt vesszük górcső alá, mennyire sínylette meg gazdaságuk a rendkívül nehéz tavalyi évet. A legjobban teljesítő Kolozs megyében 1,2 százalékkal zsugorodott a GDP, a lista végén álló Arad, Bihar és Szatmár megyében 8 százalékhoz közelített a visszaesés.

A szélesebb értelemben vett Erdély hat megyéje is jobban teljesített a koronavírus-járvány és az azzal karöltve érkező gazdasági válság miatt rendkívül nehéz tavalyi évben, és bár pozitív eredményről egyik megye esetében sem beszélhetünk, legalább az országos átlagnál lassúbb ütemben csökkent a bruttó hazai termékünk (GDP) – írja a Krónika.

A koronavírus-járvány első évében Románia bruttó hazai terméke reálértéken 4,4 százalékkal csökkent az Országos Gazdasági Előrejelzési Bizottság előzetesen becsült adatai szerint (ezt később 3,9 százalékra korrigálták).

A rangsor élén Kolozs megye áll, ahol a tavalyi visszaesés mindössze 1,2 százalékos volt, ezt követi Maros (1,8 százalék), Szeben (3 százalék), Fehér (3,2 százalék), Brassó (4 százalék), illetve Hargita megye (4,3 százalék).

Átlag feletti csökkenés Szilágy (4,7 százalék), Máramaros (4,8 százalék), Kovászna (5,1 százalék), Temes (5,6 százalék), Krassó-Szörény (6,1 százalék), Beszterce-Naszód (7,2 százalék), Arad és Bihar (7,7százalék), illetve Szatmár (7,9 százalék) megyében volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS