Ennyivel keresnek kevesebbet a nők a férfiaknál Szlovákiában

2020. 08. 24., 13:45

A nők álláskereséskor már az első perctől fogva hátrányos helyzetben vannak. Nemük miatt kezdőfizetésként is kevesebbet kínálnak fel nekik, mint az ugyanolyan végzettséggel rendelkező férfiaknak – derül ki egy felmérésből.

Szlovákiában a nők fizetése átlagban 20 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké – írja az Új Szó.

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) kutatói arra a kérdésre próbáltak választ találni: lehet-e a nők alacsonyabb fizetésének az oka az, hogy egy új munkahelyen eleve kevesebb kezdőbért kínálnak nekik, mint egy ugyanolyan szakmai tapasztalattal rendelkező férfinak?

A SAV felmérésén 155, személyzeti osztályon dolgozó szakember vett részt. Két csoportba osztották őket, és három-három, regionális üzletmenedzseri posztra jelentkező személy önéletrajzát osztották ki nekik. Az önéletrajzok tartalma megegyezett, csupán a nevek voltak mások: az egyik csoport nők életrajzát kapta meg, a másik férfiakét. 

Bár mindkét csoport ugyanolyan sorrendbe állította az önéletrajzokat, és ugyanazt a jelentkezőt ítélte meg a legjobbnak, a győztes nőnek mégis 200 euróval kevesebb fizetést ítélt meg, mint az ugyanolyan szakmai tapasztalattal bíró, ugyancsak első helyen végzett férfi jelentkezőnek.

A kísérlet során egy nem várt jelenségre is felfigyeltek. Amikor részletesebben megvizsgálták, kinek mekkora kezdőfizetést határoztak meg a szakemberek, kiderült, hogy a nők a férfi jelentkezőknek 210 euróval magasabb bért javasoltak, mint a nőknek. Úgy tűnik, hogy a kezdőfizetés összegét nemcsak a munkavállaló, hanem az önéletrajzát elbíráló személy neme is befolyásolja.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026-09-07 21:45:22
Vállalkozásfejlesztési fórum a VOSZ Budapesti Vállalkozásfejlesztési Iroda és a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete szervezésében.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS