Drága a búza, de egyelőre nem drágul a kenyér Romániában

2021. 01. 22., 17:00

Ha megugrik a liszt ára, tavasszal elkerülhetetlen lesz a kenyér árának emelése Romániában.

Az elmúlt hat év legmagasabb szintjére nőtt a búza ára a nemzetközi tőzsdén, miután a legnagyobb exportőrnek számító Oroszország bejelentette, azt tervezi, hogy március 1-jétől tonnánként 50 eurós exportadót vet ki a búzára, ezzel gyakorlatilag kétszeresére növelve a február 15-től alkalmazandó kezdeti 25 eurós illetéket – írja a Krónika.

Romániában a mezőgazdasági minisztérium összesítése szerint tavaly a búzatermelés közel 41 százalékkal esett vissza 2019-hez képest. Az elmúlt évben az országban összesen 6,091 millió tonna búza termett 2,088 millió hektáron, átlag 2917 kilogramm egy hektáron, miközben egy évvel korábban 4749 kilogramm volt a hektáronkénti hozam.

Diószegi László, a nevét viselő székelyföldi pékség tulajdonosa a Krónika megkeresésére azt mondta, egyelőre a beszállítók nem helyeztek kilátásba drágítást, ám nem tartja kizártnak, hogy márciusig begyűrűzik az áremelkedés a sütőiparba.

Románia évente mintegy 150 ezer tonna lisztet importál Magyarországról. A magyarországi források szerint ha tovább drágul a búza, április környékén újabb lisztáremelés következhet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-10 08:13:00
A 2013 óta futó kezdeményezés elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását, ami érdemben segíti elő a fiatalok munkatapasztalat szerzését. Idén nyáron 3,5 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a jogosultak.
2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS