Digitalizálásban Észtországot követné Székelyföld

2019. 09. 27., 15:00

Székelyföld számára a digitális technológia az a lehetőség, amely révén a hazai, de akár a nemzetközi piacon is versenyképes régióvá nőheti ki magát.

A Digitális Székelyföld Konferencia két főszervezőjét kérdezte a Krónika a péntektől vasárnapig Marosvásárhelyen zajló rendezvénysorozattal kapcsolatban.

Bihari Béla, az IT Plus Cluster elnöke, a Digitális Székelyföld Konferencia főszervezője: „Fontos, hogy a konferencián lehetőség nyíljék minél több szakemberrel, kutatóval vállalkozóval kapcsolatba lépni, mert ez is hozzájárul egy digitális közösség összekovácsolódásához. A hétköznapi hajtásban sokszor nem is tudunk egymásról vagy épp egymás vállalkozásainak digitális szolgáltatásairól. Itt lehetőség nyílik vállalkozóknak szakmabeliekkel találkozni.”

Rácz Attila, az IT Plus Cluster alelnöke: „Székelyföldnek is csatlakoznia kell a digitalizálódó régiók körébe. Erdélyben Kolozsvár az egyértelmű zászlóvivő, Európában viszont látunk olyan országokat, mint például Észtország, amelyik gazdasági nagyhatalmakat előz meg. Ezt szeretnénk Székelyföldön is elérni, erre hívjuk meg a székelyföldi lakosokat. Úgy véljük, a digitális világban okosan és gazdaságosan kell összefonódjanak a tradicionális székelyföldi értékek a naprakész innovatív technológiákkal, ezek egymást szolgálják és erősítik.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS