Bukarestben ennyivel többet fizetnek, mint Erdélyben

2019. 03. 12., 14:00

A romániai országos átlagot meghaladó ütemben nőttek a fizetések a Székelyföldön, de még mindig elmaradnak az országos és a közép-erdélyi átlagtól.

Nőtt Erdélyben a foglalkoztatottság és emelkedtek a keresetek 2018 folyamán – írja a Krónika.

 Lassan, de felzárkóznak a székelyföldi bérek – von mérleget legfrissebb elemzésében az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat. Az alkalmazásban állók száma Erdélyben 2018 decemberében 1985,3 ezer főt tett ki, ez az előző év azonos időszakához képest 3,4 százalékos, 65,6 ezer főnyi gyarapodást jelent.

Eközben Erdélyben 2018 decemberében 2701 lej volt az egy főre eső nettó átlagkereset, ami novemberhez képest 2,1 százalékos emelkedést jelent, egy év alatt pedig, 13,6 százalékos növekedést mutat.

A Székelyföldön 2319 lej (20,9 százalékos növekedés), Partiumban 2314 lej (13,8 százalék), Közép-Erdélyben 3088 lej (16,8 százalék) volt decemberben a nettó átlagkereset és az éves növekedés.

Bukarestben átlagos keresetek (3882 lej) kiemelkedőek Románia többi részéhez viszonyítva, és felfelé térítik el a romániai átlagot.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS