A téli sportok szerelmesei útra kelnének Romániából. Számukra egyelőre a belföldi sívakáció tűnik biztosabbnak.
Romániában lesz síszezon, a külföldi sívakációk bizonytalanok ugyan, de rugalmas feltételek mellett a jövő év elejére lehet foglalni – összegeztek a Krónika megkeresésére utaztatásban érdekelt vállalkozók.
„Működnek a hóágyúk, karácsonytól már sok helyen telt ház van, szilveszterre elkeltek a pályák közelében levő szálláshelyek, a két ünnep között és január elejére is jók a foglalási mutatók” – mondta László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) klaszter elnöke, a Transilvanian Tourist Service utazási iroda vezetője.
A TDM már két héttel ezelőtt megtartotta a vezetőtanácsi ülését, amelynek épp a síturizmus volt a témája, találkoztak a felvonósokkal, a hegyimentőkkel. Akkor az a javaslat fogalmazódott meg, hogy külön kellene kezelni az ország különböző régióit, megyéit, hiszen nem ugyanazok a feltételek a Madarasi Hargitán, Homoródfürdőn, mint Brassópojánán vagy a Prahova völgyében.
László Endre hangsúlyozta: azokon a pályákon, ahol nincs zárt felvonó, csak a felvonó előtti sorban állást kell szabályozni, ami egyszerűen kivitelezhető, hiszen amíg a karra várakozik a síző, nem kell közel állnia az előtte levőhöz.
Megnyílt az online jelentkezés lehetősége a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség több mint ezer vállalatot tartalmazó adatbázisába, amelynek révén minden eddiginél könnyebben találhatnak egymásra beruházók és beszállítók.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.