A luxusadó bevezetését sürgetik Szlovákiában

2019. 03. 01., 14:00

Rossz és egyenetlen az adók eloszlása a lakosság egyes csoportjai között Szlovákiában – állítja az OĽaNO ellenzéki mozgalom.

Eduard Heger, az OĽaNO képviselője szerint a kormány főleg a dolgozókat adóztatja meg, és kerüli a luxusadó bevezetését – írja a hirek.sk.

„Az oligarchák, akik a legtöbbet profitálnak az állami pénzekből, élvezik az alacsony adókat, míg az állam egyre mélyebbre nyúl az egyszerű dolgozók zsebébe” – mondta Heger.

Közölte, hogy az Európai Bizottság rámutatott: a dolgozók megadóztatása Szlovákiában az általános adózás 53,9 százalékát teszi ki, míg az európai átlag 49,7 százalék.

„Ebből világosan látszik, hogy a szlovák gazdaságot és a költségvetést főleg a dolgozó emberek húzzák előre. Ez az egyik oka, hogy Szlovákia már több éve stagnál és nem éri el az Európai Unió átlagos életszínvonalát” – vélte Heger.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta a közvetlen adók csökkentésének, valamint a luxusadó bevezetésének szükségességét. „Minimalizálni kell a kormány beavatkozását a vállalkozói szférába a különféle adómentességek és támogatások formájában. Elengedhetetlen a bürokratikus terhek csökkentése is” – közölte.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS