A város értékteremtő pontjait vadásszák a Budapest Spots kezdeményezéssel.
A Night Embassy of Budapest alapítói között számos kiemelkedő vendéglátóegység és szórakozóhely vezetőjét tudó nonprofit szervezet található – írja a Kreatív Online.
Céljuk, hogy fejlesszék Budapest éjszakai kulturális-gazdasági életét, a helyi önkormányzatok és hatóságok munkáját tehermentesítve támogassák az új kezdeményezéseket.
A Telekom Electronic Beats velük összefogva dolgozta ki a Budapest Spots szakmai ajánlórendszert, amely gyűjti és auditálja azokat a helyeket, amelyek Budapest kulturális és közösségi pulzálását a mai formájában meghatározzák.
A listára felkerült már hentesüzlet, pékműhely, piac, alternatív színház, kiállítótér, belvárosi szórakozóhely, több kávézó és a Cirko Gejzír mozi is. Most 60 hely szerepel az ajánlóban, de őszre már szeretnék a listát 100-ra bővíteni, amely idővel vidéki helyekkel is kiegészülne.
A listára kerülésnél kikötés volt, hogy politikához köthető helyek nem szerepelhetnek a programban.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.