Ötvennél több üzleti partner a BGE állásbörzéjén

2024. 04. 08., 20:40

A pénzügyi szektortól a logisztikán át a turizmus és vendéglátás területéig több mint 50 vállalati üzleti partner kínálja állásait a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) állásbörzéjén április 9-11. között.

A korábban HR Best elismeréssel díjazott eseményen több ezer hallgató és friss diplomás találhatja meg a számára legmegfelelőbb teljes vagy részmunkaidős állást, gyakornoki vagy szakmai gyakorlati helyet, a munkáltatók pedig vonzóvá tehetik cégüket a Z generációs munkavállalók számára. A BGE Állásbörze szakmai partnere a Frissdiplomás Kft.

„A hazai egyetemek közül a BGE hallgatói a legkeresettebbek közé tartoznak a magyar munkaerőpiacon. Hallgatóink kétharmada már tanulmányai alatt is rendszeresen munkát vállal januári reprezentatív felmérésünk szerint. Ezért talán nem is meglepő, hogy a BGE Állásbörzén idén rekordszámú, több, mint ötven vállalati üzleti partnerünk állít ki. Kimagasló érdeklődésük és pozitív visszajelzéseik azt mutatják, hogy az alap- és mesterképzésben tanuló hallgatóink folyamatosan megújuló üzleti kurzusainkon megszerzett gyakorlati, azonnal hasznosítható tudásukkal versenyképesek” – hangsúlyozta Prof. Dr. Csillag Sára, akadémiai fejlesztési rektorhelyettes.

A Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon (KVIK) vezető hotelláncok, a turizmus-vendéglátás szektor képviselői, valamint kereskedelmi és szolgáltató cégek lesznek jelen április 9-én. A Külkereskedelmi Karon (KKK) pénzügyi, szolgáltató és kereskedelmi cégek várják a hallgatókat április 10-én. Az eseményt a Pénzügyi és Számviteli Karon (PSZK) zárják, ahol elsősorban adótanácsadó és könyvvizsgáló cégekkel, bankokkal, informatikai vállalkozásokkal, szolgáltató központokkal, FMCG, kereskedelmi és energetikai vállalkozásokkal lehet majd találkozni április 11-én.

A BGE évente egyszer online reprezentatív felmérést végez 20 ezer, köztük nemzetközi hallgatói körében, munkavállalói hajlandóságukról. A felmérés eredménye szerint a hallgatók kétharmada tanulmányai mellett is rendszeresen vállal munkát. A végzős hallgatók több mint négyötöde tanulmányai mellett rendszeresen dolgozik. Az alapszakosok kétharmada, a mesterszakosok négyötöde dolgozik rendszeresen.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 19., 14:50
A márciusi 2,5 százalék után 2025. áprilisban 2,4 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban; a magyar adatot, amely az év első két hónapjában a legmagasabb volt, márciusban a második legmagasabb volt, áprilisban a román és az észt ráta is megelőzte.
2025-05-19 22:20:00
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás; a 79 milliárd forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni 2025. július 16-tól.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.
2025-05-19 11:10:00
2025. június 28-ától a digitális akadálymentesítés kötelezettség a gazdasági szereplők többsége számára. Ezen a napon lép hatályba ugyanis a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés szabályairól szóló törvény. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely Gábor, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda ügyvédje foglalta össze.
2025-05-17 12:50:00
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.