Újabb négy városban tart „Helyi termék” rendezvényt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.
A tavaszi négy után ősszel – október 3-17. között – újabb négy helyszínen szervez „Helyi termék” címmel rendezvénysorozatot a NAK és az MNVH, az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Kislépték Egyesület közreműködésével.
A rendezvényeken elhangzó előadások a tavaly kiadott Helyi termék kézikönyv témáit járják körül, fejezeteinek témaköreire fókuszálva. Szó lesz az élelmiszergazdaság sajátosságairól és fejlődési lehetőségeiről, a megreformált élelmiszerláncokról és élelmiszer-feldolgozásról, valamint olyan innovatív megoldási lehetőségekről, trendekről és eszközökről is, amelyek a helyi termék előállítókat segíthetik értékesítési lehetőségeik fejlesztésében vagy bővítésében. Helyi jó gyakorlatokat és helyi termék előállítókat is megismerhetnek az érdeklődők a rendezvényeken.
Az első őszi esemény október 3-án, Pécsett lesz. Ezt követően október 5-én Zalaegerszeg, október 11-én Nyíregyháza, október 17-én Szolnok ad helyet a rendezvénynek.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.