Július 1-jétől lehet pályázni testvértelepülési programokra

2021. 07. 01., 15:30

Július 1-jétől ismét pályázhatnak az önkormányzatok testvértelepülési programokra – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Tolna megyei Lengyel-Annafürdőn.

Potápi Árpád János ismertette: a támogatásra magyarországi települési és megyei önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot a Kárpát-medence magyarok lakta települései, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria helyhatóságaival közös programok megvalósítására.

A támogatás idei keretösszege 500 millió forint, egy önkormányzat félmillió és kétmillió forint közötti összeget nyerhet el. A pályázatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a bgazrt.hu-n augusztus 2-áig lehet benyújtani, a programokat 2021. július 1. és december 31. között kell megvalósítani.

Az államtitkár elmondta, hogy a 2020-ban elnyert, a koronavírus-járvány miatt fel nem használt támogatások elköltésének határidejét az év végéig meghosszabbították.

A kiírás szerint a pályázat célja, hogy testvértelepülési együttműködésekkel erősítse a nemzeti azonosságtudatot, és előmozdítsa a határon túl élő magyarság szülőföldjén boldogulását, az anyaországgal való kapcsolatát.

Potápi Árpád János azt mondta, a cél, hogy minél több pályázatot tudjanak támogatni.

Emlékeztetett arra, hogy a testvértelepülési pályázati program 2015-ben kezdődött 100 millió forintos keretösszeggel. Azóta 1284 programot támogattak 1 milliárd 250 millió forinttal.

Az önkormányzatok Erdélyben elsősorban székelyföldi településekkel alakítottak ki testvérkapcsolatot, a Felvidékről főként azok a községek, városok kapcsolódtak be a programba, ahonnan a második világháború után Magyarországra telepítettek át magyar családokat.

A Kárpát-medence testvértelepülési programjával a határon túli magyarság 55 százalékát érték el, a legmagasabb arányban Kárpátalján és a Vajdaságban, ahol a magyar lakosság 73, illetve 69 százaléka kapcsolódott a programokhoz.

A tájékoztatón Filóné Ferencz Ibolya (Fidesz-KDNP), Bonyhád polgármestere a város határon túli magyar településekkel meglévő kapcsolatait ismertetve elmondta, olyan községekkel van testvérkapcsolata Bonyhádnak – a felvidéki Tardoskedd, a székelyföldi Borszék és Madéfalva –, ahonnan jelentős számban telepítettek át lakosokat Bonyhádra.

Mik József, Borszék és Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere videoüzenetben beszélt a testvértelepülési kapcsolatokról. Mik József azt mondta: „a kapcsolat megerősíti az összetartozást, azt, hogy egy nemzet vagyunk, függetlenül attól, hogy a határ melyik oldalára kényszerített a történelem”. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS