Február 21-én nyílik az Utazás 2019 kiállítás

2019. 02. 15., 17:42

Az idén február 21. és 24. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2019 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 30 ország 300 kiállítója várja az érdeklődőket – jelentette be Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

A kiállítás belföldi díszvendége Bács-Kiskun megye és Kecskemét, a külföldi Algéria lesz, a kiállítás kulturális díszvendége a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram – sorolta a vezérigazgató. Az idei, immár 42 éves rendezvénysorozat fő témája az aktív kikapcsolódás, és a kaland, az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg.

Szalay-Bobrovnicky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese kiemelte: a fővárosnak fontos a megjelenés az Utazás 2019 kiállításon, idén Budapest Európa sportfővárosa. A címmel a budapestieket szeretnék tömegsporton keresztül megszólítani, hogy minél többen kezdjenek el sportolni. Az Utazás 2019 kiállításon a házigazda városként az idei világbajnokságokhoz igazították a programokat, a látogatók a színpadon találkozhatnak sztársportolókkal és a Sportfőváros hivatalos nagyköveteivel.

Abdelkader Dehendi, a díszvendég Algériai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete elmondta: Afrika legnagyobb országa zenével, gasztronómiával, izgalmas tájakkal mutatkozik be. Algéria 1400 kilométer hosszú tengerparttal rendelkezik, a Szahara legnagyobb része az ország területére esik. Algéria és Budapest között közvetlen légijárat közlekedik, az ország a kontinens legbiztonságosabb országa.

Rideg László, a belföldi díszvendég Bács-Kiskun Megye közgyűlésének elnöke elmondta: az ország legnagyobb területű megyéje 31 kiállító összefogásával mutatja be ételeit, italait, kultúráját. Hozzátette, a megyében van a legtöbb termálfürdő és a legtöbb gyógyhely, ahogy az 5. legnagyobb magyarországi tó, a Szelidi-tó is.

Az idén is számos szakmai programot tartanak a kiállítás alatt, amelyek középpontjában a sportturizmus áll. Újdonságként diák szakmai napot rendeznek, ahol 6 egyetem hallgatói mérik össze a tudásukat – ismertette Tihanyi Klára, a Hungexpo stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója. Hozzátette: ismét megjelenik a Karaván Szalon, ahol a hazai lakókocsi és lakóautó kínálatot felvonultatva több mint 50 járművet mutatnak be, ahogy a kempingezéshez kapcsolódó szolgáltatásokat és felszereléseket is.

Kollár Lajos, a kiállítás stratégiai partnere, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, hogy a Boat Show-n 83 kiállító 110 hajóját vonultatják fel, a hajózáshoz kapcsolódó felszerelések, szolgáltatások és a vízi sportok eszközei is bemutatkoznak. A hajózás szezonnyitó rendezvényén az Aktív Magyarország standján állítják ki a Nyaralóhajózási Program és Magyarország első nyaralóhajóját, amely 2020-tól a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán, és a Bodrogon fogja kiszolgálni a hajózni és nyaralni vágyókat.

Az Utazás kiállítással egy időben rendezik meg az ország legnagyobb független, és extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált és a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 09:09:44
Több nagybank csökkentette az elmúlt hetekben a kamatait, így a lakáshiteleknél egyre több ajánlatot találhatunk 10 százalék alatti kamattal, de van már 8 százaléknál kisebb is. A folytatás azonban göröngyösebbé is válhat – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS