Az állatvédelem köré csoportosulnak a programok Vadászati világkiállításon szombaton

2021. 10. 09., 09:00

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon szombaton az A pavilon színpadán a World Conservation Forum keretében állatvédelmi napot rendeznek - ismerteti a világkiállítás sajtóirodája.

Az A pavilonban előadást tart Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, valamint Sándor György, az Állatorvostudományi Egyetem professor emeritusa is.

Ezen felül délután 15 órától Daróczi István alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda környezeti bűnözés elleni alosztályának vezetője Sándor Ferenc Alex kutyatrénerrel a „veszélyes” kutyák rehabilitációjának témakörét járja körül.

Késő délután az érdeklődőket a Vegán állatvédelem kontra vadászat című vitára várják, ahol Schneider Kinga, a NOÉ Állatotthon Alapítvány szóvivője és Csejtei Tamás vadász, a Fishing & Hunting vadászati igazgatója olyan témákat jár körül, mint például a vadászat létjogosultsága, az ember szükségletei, az egyes vadászati módszerek és a kilőtt kóbor állatok.

Szintén az A pavilonban, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) standján a Vándormadarak Világnapja alkalmából délelőtt beszédet mond Marghescu Tamás, a CIC vezérigazgatója és Magyar Gábor, a világkiállítás szakértője, Jacques Trouvilliez, az Afrikai-eurázsiai Vándorló Vízimadarak Védelméről Szóló Megállapodás Titkárságának (AEWA) főtitkára pedig videóüzenetben köszönti az esemény résztvevőit. A Vándormadarak Világnapja az AEWA kezdeményezése, amely a vándormadarakra és a védelmükre irányuló nemzetközi együttműködés szükségességére kívánja felhívni a figyelmet.

A D pavilonban 15 órától a Vadász talk show színpadán Csejtei Tamás, a világkiállítás filmjeinek szakembere, a Fishing & Hunting csatorna vadászati igazgatója és Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a világkiállítás nagykövete lesz Vágó Piros beszélgetőtársa.

Szombaton folytatódik az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK): az E pavilonban átadják a Régiós és Országos Falusi Turizmus Szolgáltatója díjat és megrendezik a Magyarország legszebb konyhakertje országos díjátadó ünnepséget is, ezen felül pedig folytatódnak a tematikus borkostolók és a látványfőzések.

A Kincsem Parkban 11.30-tól pedig ismét lovas-, agarász-, elöltő fegyveres-, solymász- és íjászbemutatókat tartanak. (MTI)

(Illusztráció: Pixabay)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 19:41:00
Megalakult a GINOP Plusz Monitoring Bizottság, ami a soron következő fontos lépés a 2021–2027 közötti uniós költségvetési időszak gazdaságfejlesztési operatív programjának végrehajtásában – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS