Mi történt a fiatalok egészségével?

2021. 03. 04., 14:30

Bár a fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, ennek ellenére jelentős, 17 százalékos a pesszimisták aránya ezen a téren. Emellett növekedett azoknak az aránya, akik a jövőben több figyelmet fordítanának az egészségükre – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A fiatal korban kialakított kiegyensúlyozott, sportos élet, a nyugdíjaskori megtakarításokat is befolyásolja, hiszen idős korunkban a bevételeink akár közel negyedét is elkölthetjük az egészségünk megőrzésére.

Felértékelődött az egészség szerepe a koronavírus-járvány megjelenése miatt világszerte, ami érthető, hiszen hasonló globális pandémiára százéves távlatban volt csak példa. A járvány ellenére a fiatalok vegyesen látják a saját egészségüket – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 éves korosztályban vizsgálta az egészségügyi kilátásokat, valamint a sportolással, egészséges táplálkozással kapcsolatos véleményeket is.

Hogy állnak a pihenéssel, sporttal, étkezéssel?

A magyar fiatalok viszonylag sportosnak mondhatóak, 64 százalékuk legalább alkalmanként mozog. A férfiak 71 százaléka sportol legalább alkalmanként, a nőknek az 56 százalékára igaz ugyanez. A kutatás szerint a 19-29 évesek döntő többsége, 73 százaléka azt mondta, igyekszik odafigyelni az egészséges táplálkozásra, ám csak 10 százaléka tartja magát kifejezetten tudatosnak ezen a téren. Minden ötödik fiatal – a korosztályba tartozók 17 százaléka – viszont rá sem hederít, nem foglalkozik az egészséges étkezéssel.

Az érintettek közül 10-ből 4-en, vagyis a fiatalok 39 százaléka tud annyit pihenni, amennyit szeretne, miközben 47 százalékuk több kikapcsolódásra vágyna. 14 százalékuk pedig azt mondta, sokkal kevesebbet lazít, mint amennyire szüksége lenne.   

Összességében a megkérdezett fiatalok 43 százaléka elégedett az egészségével, 39 százalékuk semleges választ adott, azaz se jónak, se rossznak nem tartják egészségi állapotukat, a pesszimisták aránya pedig 17 százalékos. Kiderült azt is, hogy 6 százalékponttal csökkent azoknak az aránya, akik a jövőben kevesebbet törődnének az egészségükkel. A megkérdezett fiatalok 48 százaléka viszont azt mondta, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordít majd rá, ami azért is fontos, mert egy korábbi, a 30-59 éves korosztály véleményét tükröző K&H biztos jövő kutatásból kiderült, hogy nyugdíjas korunk bevételeinek 23 százalékát fordíthatjuk majd egészségünk megőrzésére.

„A K&H szakértői szerint, mint minden korosztályban, így a fiatalok körében is fontos, hogy minél többen kezdjék el a hosszú távú, például az egészség megőrzését és a jól megérdemelt pihenést is célzó öngondoskodást. A megtakarítás akár egészen kicsi összeggel is elindítható” – tette hozzá Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 20:09:46
A SkillX szeptember végén tartott szakmai rendezvényén mutatták be a cég legfrissebb kutatásának eredményeit. Az eseményen szóba került több olyan aktuális kérdés is, amelyek jelentősen befolyásolhatják a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetet, a munkavállalói fejlődést, valamint a céges munkaerő-kiválasztási folyamatokat és a munkaerő megtartását.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.
2023-10-03 14:09:14
A generációk közötti különbségek kifejezetten izgalmasak és tanulságosak lehetnek. Mit lehet tudni a generációk különbözőségeiről, és milyen kihívásokkal járhat egy új generációs csapatépítés szervezése? Erre válaszolnak az [eureka] Consulting & Games szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS