K&H: a leendő nyugdíjasoknak ma átlagosan 2,2 millió forint tartalékuk van

2023. 10. 17., 18:52

Kulcskérdésnek tartja az öngondoskodást, az időskorra való takarékoskodást a jövő nyugdíjasainak 86 százaléka. A K&H szakértői szerint a 30-59 éves korosztály tagjai azzal számolnak, hogy 69 évesen mehetnek majd nyugdíjba. Akiknek van megtakarítása, azok 2,2 millió forinttal rendelkeznek átlagosan.

Székely Pálma, a K&H életbiztosításokért és saját értékesítési csatornákért felelős vezetőjeszerint a 30-59 korosztály tagjai úgy látják, hogy a jelenlegi 65 évvel szemben 69 év lesz a jövőben várható jogszabályban megszabott nyugdíjkorhatárt. Ha viszont rajtuk múlna és nem a nyugdíjkorhatárra vonatkozó előíráson, akkor már 57 évesen nyugdíjba vonulnának. Azok a válaszadók, akik számítanak állami nyugdíjra, 63 százalékos arányban úgy vélik, főleg ebből a juttatásból kell majd megélniük, míg 10 százalék azoknak a száma, akik úgy gondolják, hogy egyáltalán nem kapnak nyugdíjat az államtól.

A nyugdíjas életszínvonallal kapcsolatos várakozások nem változtak az elmúlt években. Azok, akik számítanak állami nyugdíjra, 28 százalékban érzik úgy, hogy meg fognak tudni élni belőle, ám ezen belül csak 3 százalék válaszolta azt, hogy ez a kényelmes megélhetéshez is elég lesz” – tette hozzá Székely Pálma.

A szakember szerint kedvező, hogy a válaszadók 59 százaléka rendszeresen takarékoskodik. Ezen belül 31 százalékuk minden hónap elején tesz félre, 18 százalékuk a hónap végén megmaradó összeget tartalékolja, 10 százalékuk pedig alkalmanként spórol. A megtakarítással rendelkezőknek a második negyedév végén átlagosan 2,2 millió forintos tartalékuk volt, szemben az egy évvel korábbi 2,4 millió forinttal. A részeredmények alapján nagyok az eltérések. Budapesten az átlagos megtakarítás 3 millió forint, míg a községekben 900 ezer.

A felmérésben résztvevők közül tízből majdnem nyolcan arra számítanak, hogy nyugdíjas korukban is dolgozniuk kell majd. Ezt leginkább a nők és az alacsonyabb végzettségűek érzik így.Székely Pálma szerint most kell a prioritásokat jól beállítani a költésnél és megtakarításnál annak érdekében, hogy nyugdíjasként az érintetteknek ne legyenek anyagi problémái.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS