Egyre többen tartják fontosnak az öngondoskodást, sokan mégis az államra számítanak

2022. 10. 06., 10:22

Többen vannak, akik fontosnak tartják a nyugdíjas években megfelelő anyagi helyzetet biztosító öngondoskodást – derül ki a K&H idei második negyedévben készített biztos jövő reprezentatív felméréséből. A megkérdezettek 87 százaléka látja úgy, hogy az öngondoskodásra szükség van, nem lehet csak az állami juttatásokra számítani, szemben az egy évvel korábbi 84 százalékkal. A felmérés korábbi eredményeihez hasonlóan azonban a válaszadók több mint ötöde az állami ellátásban bízik.

Kedvező változások is láthatóak az öngondoskodást nézve a K&H friss, második negyedévben készült „biztos jövő” felmérésének eredményei szerint, amely a 30-59 éves korosztály tagjainak nyugdíjas évekre való felkészülését vizsgálta.

Az egyik leglényegesebb eredmény, hogy a megkérdezettek 87 százaléka szerint az öngondoskodás nagyon fontos, hiszen nem lehet csak az államra számítani a nyugdíjba vonulás után. Bár a változás csekély mértékű, de javulást jelent a 2019, 2020 és 2021 második negyedévében mért 82-84 százalékos arányhoz képest. Ezt az érintett korosztályba tartozók számát nézve azt jelenti, hogy az utóbbi három évben 131-210 ezer emberrel nőtt az öngondoskodást fontosnak tartók száma, így közel ma már 4,1 millióan vannak.

Tehát a túlnyomó többség fontosnak tartja az öngondoskodást, ám szintén sokan vannak, akik ezt egyszerűen nem tudják megtenni. A válaszadók 68 százaléka szerint ugyanis most másra kell a pénz, ezért az időskorra történő takarékoskodás nem fér bele a költségvetésükbe. Ez az arány minimális növekedést jelent az előző három évben mért 60-66 százalékhoz viszonyítva.

„Az eredményeket összegezve az látszik, hogy a középkorúak tisztában vannak azzal, hogy szükség van a hosszú távú takarékoskodásra annak érdekében, hogy a nyugdíjba vonulás után is megfelelő életszínvonalon tudjanak élni. Ugyanakkor nem mindenkinél van erre elegendő forrás, amiben szerepet játszhat az is, hogy az idén egyre magasabb szintre ugrik az infláció, így a háztartások kiadásai is emelkednek. Ráadásul a következő hónapokra vonatkozó inflációs kilátások is kedvezőtlenek, további áremelkedés várható, és utána akár hónapokig magas szinten maradhat az árindex, ez pedig negatív hatással lehet a megtakarítási hajlandóságra” - mondta Székely Pálma.

A K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák üzletágának vezetője hozzátette: „Fontos tényező azonban, hogy bizonyos megtakarításokhoz, többek között a nyugdíjbiztosításokhoz is jár állami támogatás adókedvezmény formájában. A nyugdíjbiztosítások esetében ez az éves befizetések 20 százalékát, maximum 130 ezer forintot jelent.

A felmérésből kiderül továbbá az is, hogy a 30-59 évesek több mint ötöde csak az államra támaszkodna. nyugdíjasok éveiben. A megkérdezettek 22 százaléka azon a véleményen van, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy az időskorára takarékoskodjon.

Székely Pálma azt is elmondta, hogy az öngondoskodást minél hamarabb érdemes megkezdeni, mert annál nagyobb összegre számíthatnak a nyugdíjas években. Ebben segít a K&H nyugdíjkalkulátora, amely becslést ad arra, hogy az érintettek a jelenlegi szabályok és kilátások szerint mekkora nyugdíjra számíthatnak alapesetben és mennyivel tudnák kiegészíteni a jövedelmüket egy nyugdíjmegtakarítás segítségével.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.
2023-10-03 14:09:14
A generációk közötti különbségek kifejezetten izgalmasak és tanulságosak lehetnek. Mit lehet tudni a generációk különbözőségeiről, és milyen kihívásokkal járhat egy új generációs csapatépítés szervezése? Erre válaszolnak az [eureka] Consulting & Games szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS