Több vállalatnál volt fizetésemelés, mint amennyinél az év elején tervezték

2023. 07. 20., 17:54

2023 januárjában tízből hat vállalat kalkulált bérfejlesztéssel az idei évre vonatkozóan, átlagosan 12,2 százalékos emelést terveztek. Az első félév során 76 százaléknál már megtörtént a bérfejlesztés, és ez a szám várhatóan emelkedhet.

A cégek 2023-ra vonatkozó bérfejlesztéseiről és az erre vonatkozó terveikről készített felmérést a Profession.hu az első félév végén. A válaszadók – amelyek körében mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagy vállalatok is szerepeltek – háromnegyedénél már emeltek idén a munkavállalói béreken: 67 százalékuknál egy alkalommal, míg 9 százaléknál többször is. Ez az arány meghaladja az év eleji terveket: januárban a cégek 62 százaléka nyilatkozta, hogy számolnak az idei bérfejlesztésekkel.

Azokon a munkahelyeken, ahol idén már volt fizetésemelés, a leggyakrabban (minden második vállalatnál) maximum 10 százalékot adtak, de 3 százaléknál a 20 százalékot is meghaladta ennek mértéke. Vannak olyan vállalatok (11százalék), ahol egy második körös bérfejlesztéssel is számolnak még idén. Jelen állás szerint a többségében fehérgalléros állásokat kínáló cégeknél várható még a második félévben fizetésemelés, valamint a nehézipar, gépgyártás, adminisztráció és szolgáltatást támogató területeken működő vállalatoknál.

A cégek többsége (54 százalék) egyelőre nem tudja biztosan, hogy fog-e még fizetésemelést adni 2023-ban, ők kivárnak ezzel a döntéssel, több, mint negyedüknél azonban már el is dőlt, hogy nem lesz bérfejlesztés. A cégek 18 százalék még tervezi: többségük 10százalék-ot nem meghaladó összeget biztosítana, de vannak (26 százalék), akiknél ez akár a 30 százalék-os növelést is elérheti majd. A cégek mintegy 3 százaléka nem emelt idén a béreken és nem is tervezi az elkövetkezendő hat hónapban ezt megtenni.

„Januárban a vállalatok elsősorban azért terveztek béremelést vagy plusz juttatást, hogy ezzel kompenzálják a munkavállalók megnövekedett megélhetési költségeit - mindezzel a dolgozók megtartása volt a cél. Ekkor a munkavállalók több, mint fele számított arra, hogy 2023-ban megemelik a fizetését, rendszeres juttatását, vagy fizetéskiegészítésként, egyösszegű juttatásként kap kompenzációt, de többségük magasabb összeget szeretett volna, mint amit kapott”– mondta az év eleji előzményeket Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.

„Az első félév végére már több helyen volt fizetésemelés, mint ahogyan azt a vállalatok korábban tervezték, de az is látható, hogy ez még emelkedhet az év hátralevő részében a bérfejlesztések terén: a felmérésünkben résztvevő vállalatok fele nyilatkozta, hogy nem tudja még, hogyan alakulnak a fizetésemelések a továbbiakban” – tette hozzá a szakértő.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS