Minden, amit a duális képzésről érdemes tudni

2019. 08. 12., 11:15

Egyre többet hallani a duális képzésről, bár sok diák és munkáltató néha fenntartással kezeli. Hogyan kell jelentkezni? Ingyenes a munka? Kockáztatnak valamit a cégek? Olvassa el a válaszokat!

A Deepinsight utánajárt a duális képzést övező leggyakoribb mítoszoknak, hogy kicsit jobban megértsük, miért is hasznos annyira ez a képzési forma a hallgatóknak és a cégeknek egyaránt.

Még gyerekcipőben Magyarországon

Hazánkban 2010 környékén bukkantak fel az első kezdeményezések duális képzésekre, országosan 2015 őszén vezette be a kormány. A duális képzés intézménye egyébként Németországból ered, ahol a munkaerőpiaci keresletre és kínálatra reagálva hozták létre és működtetik sikeresen egészen napjainkig.

Mit takar a duális képzés fogalma?

A duális képzés azt jelenti, hogy egy hallgató egyetemi tanulmányaival párhuzamosan gyakorlati oktatásban is részesül egy szakmabeli cégnél. A partnerszervezetek (azaz a cégek, akik fogadnak duális képzéses hallgatókat) egy mentort biztosítanak a képzés teljes időtartamára, akik a gyakorlati tudás mellett számtalan egyéb hasznos tanáccsal is ellátják a diákokat.

Ez két szempontból is jó: egyrészt a rendszer magabiztos szakembereket nevel, másrészt a cégeknek lehetőségük nyílik arra, hogy kineveljék saját tehetségeiket, és még diplomaszerzés előtt formálják saját igényeiknek megfelelően leendő munkatársaikat.

Úgy tartják, a duális képzés az a felállás, ahol mindenki nyer. Jól járnak egyrészt a vállalatok, mert első kézből kapják meg a legnagyobb potentátokat, amely a jövőben forintosítva is látható, hiszen nem kell költeniük sem toborzásra, sem beilleszkedésre, sem az esetleges kudarcra. Jól járnak másrészt a hallgatók, akik korán megismerkednek és beilleszkednek a vállalati mindennapokba, tapasztalatot és gyakorlati tudást szereznek, így lényeges versenyelőnnyel indulnak társaikkal szemben a munkaerőpiacon – ha indulni kell egyáltalán, mert a többség állásajánlattal a zsebében veszi át a diplomáját. És nyernek a felsőoktatási intézmények is, mert nemcsak folyamatos visszacsatolást kapnak az iparági igényekről, de a kapcsolatok erősítése jótékony hatással van a kutatás-fejlesztés és az innováció területére is.

Hogyan kell jelentkezni?

Duális képzésben lévő hallgató lehet bárki, aki eléri a megfelelő pontszámot és bekerül a választott felsőoktatási intézménybe, ezzel párhuzamosan pedig felveszik egy olyan partnercéghez is, amely az adott képzés keretein belül együttműködik az adott intézménnyel. Kétlépcsős a dolog tehát, mert az egyetemi felvételi megugrása után/mellett készülni kell egy interjúra is. Ha a cég úgy dönt, felveszi a hallgatót, azonnal indulhat is a duális képzés.

Ingyen munka évekig?

A jó hír az, hogy nem kell ingyen dolgozni. A foglalkoztató cég törvényileg köteles a minimálbér 65 százalékát fizetni a hallgatónak – ez az összeg jelenleg 90.000 forint körül van. Egyes vállalatoknál a hallgatók is jogosultak egyéb juttatásokra és cafetériára.

További jó hír még, hogy az a hallgató, aki jó tanulmányi eredménnyel rendelkezik, annak ellenére, hogy a duális képzésnek köszönhetően rendszeres jövedelemmel rendelkezik, nem esik el az ösztöndíjaktól sem.

Mi újság a szünettel?

Duális képzésben az egyetemi kalendár nem módosul, tehát az oktatási szünetek mindenkire vonatkoznak. Arról viszont a cégek döntenek, hogy mennyi szabadidőt biztosítanak a gyakorlati képzés alól. A diákoknak ugyanúgy be kell járniuk dolgozni, mint minden „rendes” munkavállalónak, és meghatározott szabadsággal rendelkeznek. Megértjük, hogy egy 18 éves számára mindez felérhet egy foghúzással, azonban érdemes arra gondolni, hogy a jövőre nézve mekkora előnyt jelent majd az előre elvégzett munka és a jól megalapozott szakmai tudás.

Mit kockáztatnak a cégek?

A duális képzés mindkét fél részéről hosszú távú elköteleződést jelent, ezért nem lenne bölcs egyedül a hallgatóktól elvárni azt, hogy jó döntést hozzanak. A cégek részéről elengedhetetlen, hogy a kiválasztás kellő körültekintéssel és alapossággal történjen. Kristálygömb egyetlen HR-es asztalán sem csücsül, amely megjósolhatná egy adott jelentkező jövőbeli teljesítményét, van azonban egy módszer, amely egész pontos előrejelzéseket adhat a kiválasztás sikerességét tekintve.

Az At Work Kft. által használt Vienna Test System évek óta segíti a vállalatokat releváns számítógépes tesztjeivel, leginkább a gépgyártás és az olajipar területén. A speciálisan duális képzésre kialakított tesztcsomag kiemelten elemzi egy jelentkező gondolkodási készségét és a munkához való hozzáállását, eredményesen meghatározva a hallgatók potenciálját és az esetleges kockázatokat.

Tény, hogy diákként évekkel előre tervezni és dönteni nehéz, azonban, ha megvan a komolyság, a szándék és a kölcsönös kémia a vállalattal, akkor a duális képzés egy szép karrier kezdete is lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS