Indul a visszaszámlálás: 100 ezer diákmunkást vár a nyári szezon

Indul a visszaszámlálás: 100 ezer diákmunkást vár a nyári szezon
2023. 06. 13., 13:49

Az idei nyári szezonban a Meló-Diák becslése szerint országosan összesen 100 ezer diák vállal munkát. A diákmunkások átlag órabére a piacvezető iskolaszövetkezetnél 1700 forint körül alakul, de a kézhez kapott fizetés akár 5–10 százalékkal is meghaladhatja a hirdetések alapján számított összegeket.

Bár a diákmunka „szezonális jellege” évről-évre csökken, a nyári időszakban átlagosan még mindig 40–45 százalékkal emelkedik a foglalkoztatott fiatalok száma. „Az idei szezonban becsléseink szerint körülbelül 100 ezer diák vállal munkát, közülük 20–25 ezren a Meló-Diáknál” – mondja Kott Zoltán elnök-vezérigazgató. A Meló-Diák weboldalát a második negyedévben nagyjából kétszer annyian keresik fel, mint január–márciusban, a napi látogatószám július közepéig stabilan magas marad, majd július végén meredeken csökkenni kezd és augusztus első hetére visszaesik az első negyedévi átlaghoz. Ez a mintázat évről-évre visszatér, de közben az átlagos látogatószám folyamatosan növekszik, ami a diákmunka iránti érdeklődés erősödését jelzi.

A diákmunka iránti keresletet idén a rendkívül magas infláció is erősíti, egyre többen vannak, akik alapvető szükségleteik fedezése érdekében kénytelenek munkát vállalni. A kínálat tartja a lépést a megnövekedett kereslettel: bár a kereskedelemben a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb a diákmunka-lehetőség, a vendéglátásban, a strandokon, a fesztiválokon és – döntően a szabadságolások kiváltására – az üzemekben is sok diákot várnak. Mindenki talál munkát, aki keres, a Meló-Diák honlapján jelenleg mintegy 600-féle lehetőségből lehet válogatni – hangsúlyozza Kott Zoltán.

A piacvezető iskolaszövetkezetnél nagyjából 40–60 százalék a budapesti és a vidéki munkalehetőségek aránya, és hasonló a megoszlás a fizikai és a szellemi–irodai pozíciók között is az előbbiek javára. A Meló-Diáknál meghirdetett pozíciókban az átlag órabér megközelíti az 1700 forintot; Budapesten és a központi régióban, illetve a Balaton környékén 1800–1900 forint körül alakul, Dél-Dunántúlon és Kelet-Magyarországon 10–20 százalékkal alacsonyabb összegek a jellemzőek. „Ezeket az átlagokat az álláshelyek hirdetéseiben szereplő összegek alapján számítottuk ki, a bérszámfejtési adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a ténylegesen kézhez kapott fizetés a különböző pótlékok miatt 5–10 százalékkal magasabb is lehet” – jegyzi meg Kott Zoltán.

A legjobban idén is a komolyabb szaktudáshoz kötött pozíciókban – amilyenek például a gépészmérnöki vagy az IT-munkakörök –, valamint egyes hostess-munkákkal lehet keresni, a legszerényebben pedig a telefonos és betanított fizikai munkák fizetnek. A diákok körében a legkeresettebbek a Balaton környékén, strandokon, csúszdaparkokban, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon meghirdetett álláslehetőségek, de sok helyütt a mezőgazdasági munkák is a legnépszerűbbek közé tartoznak. Sok olyan pozíció van, amelyben a „szezonalitás” nem érvényesül: számos kereskedelmi, feldolgozóipari, gyorséttermi, irodai, mozis álláshely egész évben nyitott a diákok előtt.

A magyarországi pozíciók mellett a Meló-Diák az igazán kalandvágyóknak tengerentúli munkalehetőségeket is kínál. A Camp America és az Au Pair programra az idén rekordszámban, több mint 400-an jelentkeztek, akik közül 350 tudtak kiutazni, 50-nel többen, mint 2022-ban – számolt be Kott Zoltán. Követségi becslések szerint az idén Magyarországról összesen körülbelül 1400 utaznak az Egyesült Államokba nyári munkára J1-es vízummal – közülük minden negyedik a Meló-Diák szervezésében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-14 13:20:00
A tulajdonjog olyan alapvető jelentőségű jogintézmény, amely nélkül manapság nem csak a gazdasági élet, hanem a magánszemélyek mindennapi élete is nehezen lenne elképzelhető. Ezért érdemes tisztában lenni az alapvető szabályaival. Mit tartalmaz és mi lehet a tulajdonjog tárgya? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS