Csizmadia Gábor: Idén nem működnek majd az általános toborzási technikák

2024. 01. 12., 18:10

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk erősödő gazdaságunkban – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200 ezer munkavállalót foglalkoztató Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) és a VOSZ Somogy vármegyei elnöke.

A gazdasági elemzők előrejelzése szerinti 3,6 százalékos GDP-növekedés 2024-ben magával hozza a foglalkoztatók megnövekedett munkaerőigényét. Ebben a kiélezett helyzetben „nem működnek majd az általános toborzási technikák, fokozott szükség lesz speciális szaktudásra” – fogalmazott Csizmadia Gábor.

Egyre nagyobb szerep hárul a munkaerő-kölcsönző cégekre, amelyek sokszor lehetetlennek tűnő helyzetekben is megoldják a cégek munkaerőigényét. Ugyanakkor a magyar munkavállalók érdekeit védő felelős kormányzati döntések, mint a nemzetbiztonsági célokat is szolgáló új idegenrendészeti törvény, s a minősített kölcsönzői feltételek szigorítása teremtette kontrollált munkaerő-piaci helyzet nyújthat biztonságos környezetet a magyar gazdaság szereplői számára.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy „rendhagyó időben változott 2023. december 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum, ami jelentős feladatot adott a cégeknek, vállalkozásoknak”.

Gyorsan kellett korrigálniuk mindazoknak, akiket érint, de a munkaerőmegtartás miatt azokra is ösztönzőleg hatott, akiket nem. Sokan két lépcsőben emelik a munkabéreket: először a kötelező törvény által előírt mértékben, majd 2024. január 1-jén vagy az első negyedév során. Tapasztalatuk szerint volumenében átlagosan összességében 12 százalékos bérfejlesztés várható.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS