Több mint 55 milliárd forint érkezett meg 48 ezer termelőhöz április második hetében

2024. 04. 15., 06:40

Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg április második hetében a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően; elindult az új zöld támogatás, az Agro-ökológiai Program (AÖP) kifizetése is.

AÖP

Az április 8–12 közötti, értékében 55 milliárd forintot meghaladó kifizetési csomagban az új jogcím, az Agro-ökológiai Program (AÖP) is megjelent 35,6 milliárd forintos nagyságrendben. Ennek köszönhetően az AÖP esetében rendelkezésre álló források 45 százaléka jutott el csaknem 37 ezer érintetthez, a támogatásigénylők mintegy 60 százalékához. Több tagállamban – ahol nem a magyarhoz hasonló modellben valósítják meg az AÖP-t – az uniós jogszabályban rögzített június 30-i véghatáridőt sem fogják tudni tartani a kifizetések teljesítésénél – jegyzik meg az Agrárminisztérium szakértői.

BISS, CRISS, termeléshez kötött támogatások

Az alap területalapú támogatás (BISS) keretében egy hét alatt több mint 200 ügyfél számára utalt a hivatal 3 milliárd forintot meghaladó értékben, míg a kisgazdaságok számára kidolgozott átcsoportosítással nyújtható kiegészítő támogatás (CRISS) esetében 3,5 ezer gazdálkodónak 1,2 milliárd forint összértékben folyósítottak támogatást. Ezzel mindkét jogcím esetében több mint 150 ezer termelőnek a támogatás több mint 90 százalékát már kifizették.

Ezeken felül forrás érkezett több mint 3 ezer érintettnek 2,6 milliárd forint értékben a termeléshez kötött támogatások esetében is, így már mintegy 60 százaléka e jogcímeknek is kifizetésre került. A rizstermesztők száma 375 millió forint, a zöldség termesztőkhöz 406 millió forint, az ipari zöldségnövény termesztés támogatására 1,2 milliárd forint, az anyajuhtartók számára további 226 millió forint, a tejhasznú tehéntartás támogatására 130 millió forint, míg a szálas fehérjetakarmány-növény termesztés támogatására 694 millió forint.

AKG, ÖKO

Szintén jelentős összegű utalás indult április második hetében az Agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG) és Ökológiai átállási és fenntartási (ÖKO) támogatások kedvezményezettjei felé is. Előbbi esetében 5 ezer ügyfél részesült 9 milliárd forintot meghaladó összegben, utóbbi esetében pedig 1,5 ezer termelőhöz jutott el 3,7 milliárd forint ezekben a napokban.

További folyósítások

A terület- és állatalapú kifizetések mellett számos további, beruházási és vidékfejlesztési támogatásban történt folyósítás április 8–12 között. A beruházási és egyéb pályázatok kedvezményezettjei összesen csaknem 6 milliárd forintot kaptak a mostani körben, 28 különböző támogatási konstrukció esetében. Értékében ezek közül kiemelendő az élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése, ahol 2,3 milliárd forintot meghaladó támogatás kiutalása segíti az ágazat modernizációját. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-14 13:20:00
A tulajdonjog olyan alapvető jelentőségű jogintézmény, amely nélkül manapság nem csak a gazdasági élet, hanem a magánszemélyek mindennapi élete is nehezen lenne elképzelhető. Ezért érdemes tisztában lenni az alapvető szabályaival. Mit tartalmaz és mi lehet a tulajdonjog tárgya? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS