Félmillió kiskertben kezdődik a tavaszi munka

2025. 03. 21., 19:10

Ezekben a hetekben több mint félmilliónyi kiskertben, összesen mintegy 35–40 ezer hektáron kezdik meg a tavaszi munkákat. Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.

Az Agroinform.hu szakmai portál kutatásában részt vevő félezernyi válaszadó 54 százaléka 100 négyzetméternél kisebb kertet művel, ám 29 százalékuknak 200 négyzetméternél nagyobb terület is rendelkezésre áll erre a célra. A túlnyomó többség (87 százalék) a lakóház körül található udvart vagy kertet műveli, de 20 százaléknyian vannak, akik a lakástól távolabbi zártkertben, nyaralóban vagy egyéb elkerített kertben (is) tevékenykednek, miközben 7 százaléknyian el nem kerített termőföldön is fenntartanak kiskertet.

A beérkezett válaszok alapján a kiskertekben termesztett zöldségek közül a paradicsom és a paprika a leggyakoribb, ezek a kiskertek 98 százalékában fordulnak elő. Szintén magas, 85 százalékos az uborka és más tökfélék aránya, de a gyökérzöldségek (répafélék, retek, cékla, zeller) is jelen vannak a kertek 83 százalékában. Hüvelyesekkel (bab, borsó) a kiskertet művelőknek ugyanúgy 74 százaléka foglalkozik, mint salátával és egyéb levélzöldségekkel (spenót, sóska). Fentiek mellett jelentős, 62 százalékos a fűszernövények aránya. Káposztaféléket (pl. karalábé, káposzta, kelbimbó) azonban már csupán 47 százaléknyian, burgonyát pedig 45 százaléknyian termesztenek. A csemegekukorica már csak a kiskertek kevesebb mint harmadában (32 százalék) található meg.

A kiskertre fordított időt tekintve jelentősen szóródtak a válaszok: a felmérésben részt vevők 57 százaléka heti szinten legfeljebb tíz órát tölt a kiskertben a tavasztól őszig terjedő időszakban. 26 százaléknyian ugyanakkor minimum 20 órát írtak heti kertészkedésre, ami naponta átlagosan legalább három órát jelent.

„Bár anyagi szempontok is állnak a kiskertek művelése mögött, azok társadalmi hatása messze túlmutat a gazdasági hasznosságon – hangsúlyozza Bolyki Bence, az Agroinform.hu ügyvezetője. – Tízből kilenc válaszadónak az a véleménye, hogy a kiskert gondozása jó kikapcsolódási forma. miközben 84 százalékuk szerint ily módon biztosítható az elfogyasztott zöldség vegyszermentessége. Csak ezután következik az olcsóbb zöldséghez jutás kérdése: 70 százalékos azok aránya is, akik úgy gondolják, anyagilag is fontos számukra, hogy a kiskertre is támaszkodhatnak.”

Az öntözés az éghajlat változásával egyre fontosabb szempont a kiskertekben is. A válaszadók 96 százaléka többé-kevésbé rendszeresen juttat vizet az ültetvénye legalább egy részére. Az öntözővíz fő forrása a leggyakrabban a területhez tartozó fúrt kút (42 százalék), illetve az összegyűjtött esővíz (36 százalék). Vezetékes vízzel – annak magas költsége miatt – csupán az érintettek 18 százaléka öntöz rendszeresen.

A felmérés adatai szerint az alternatív kertművelési módszerek közül a legnépszerűbb a mulcsozás, a válaszadók kétharmada (66 százalék) alkalmazza ezt kertjének legalább egy részében. Magaságyás a kertek 42 százalékában fordul elő, takarónövényeket pedig 29 százaléknyian telepítenek. Fóliasátor a kertek 26 százalékában található.

A válaszadók mindössze 17 százaléka alkalmaz biotermesztésben nem használható növényvédő szert a kiskerti zöldségesben. A növények észszerű társítására 61 százaléknyian igyekeznek odafigyelni, de természetesen a legelterjedtebb növényvédelmi eljárás a mechanikai gyomirtás: kapálással, gyomlálással 87 százaléknyian tartják karban a kiskertjüket. A tápanyag-utánpótlás két leggyakoribb forrása a komposzt (47 százalék) és a szerves trágya (42 százalék), műtrágyát mindössze a válaszadók 8 százaléka használ.

Amennyiben gyümölcsfák is vannak a kiskertben, azok gondozása leggyakrabban a tavaszi metszést jelenti, a tulajdonosok 81 százaléka fordít erre gondot. 54 százaléknyian évente 1–2 alkalommal megelőző permetezést folytatnak. A válaszadók 44 százaléka időnkénti trágyázással, 41 százalékuk pedig öntözéssel is segíti a gyümölcsfák fejlődését. 12 százaléknyian vannak olyanok, akik a gyümölcsfát egyáltalán nem gondozzák, csupán éréskor szedik le a termést.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 25., 16:35
Üzletenként 3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1001 és 2000 fő közötti hazai településeken működő, egész évben nyitva tartó, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált, lezárt üzleti évvel rendelkező italüzletei.
2025-04-24 20:05:00
A fenntarthatósági szempontok ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A „Social” pillér ugyanolyan kulcsfontosságú: a vállalatok felelőssége nemcsak a környezeti hatások csökkentése, hanem az igazságos, befogadó és támogató munkahelyi kultúra megteremtése is. A sokszínűség és befogadás már nem csupán egy HR-trend – írja Bohács Bernadette, az RSM Hungary HR Üzletágának vezetője.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.