Tisztulhat idén a használtautó-piac Magyarországon

2019. 01. 24., 09:30

A magyarországi használtautó-piac tisztulását várja az idén az egyik meghatározó piaci szereplő, az országos értékesítési hálózattal rendelkező Das Weltauto.

Frank György, a cég márkaigazgatója közleményében felhívta a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium új adatlekérdezési rendszerének köszönhetően az autóvásárlók ingyenesen juthatnak hozzá a hazai járművek előtörténetéhez.

Ezzel nagymértékben csökkenhet a manipulált kilométerórás kocsik száma, valamint a korábbi kártörténetet is nehezebb lesz elhallgatniuk az eladóknak. Ha a vásárlók élnek ezzel a lehetőséggel a szerződéskötés előtt, minimalizálható a kockázat.

A közleményben a Datahouse adatait idézve ismertetik: 2018-ban Magyarországon rekordszámú, összesen 765 782 használt autó tulajdonosváltását regisztrálták a hatóságok. Ez 11,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A bővülés üteme csökkent, 2017-ben még 23,5 százalékos volt ez a mutató.

A gazdát cserélő autókból 205 428-at hazai kereskedőtől vásároltak a magyarok, ez a szegmens 10,1 százalékkal nőtt 2017-hez képest.

A Das WeltAuto 7767 gépkocsit értékesített 2018-ban, ami 11,2 százalékos növekedés 2017-hez hasonlítva.

Tavaly Magyarországon alsó-középkategóriás autót vásároltak használtan a legtöbben (231 687 autó), de népszerűek voltak a kisautók is (191 558 darab). A 10 évnél idősebb autók aránya nem változott, 78 százalékban választottak ilyen korú kocsit a vevők. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS