OTP: a lakosság 76 százaléka jelentősen többet költ

2023. 05. 12., 14:17

A 18 és 70 év közötti lakosság 76 százalékának jelentősen, 19 százaléknak pedig enyhén nőttek a költései, mindössze 4 százalék gondolja úgy, hogy nem történt változás a kiadásaiban – derült ki az OTP Bank reprezentatív Öngondoskodási index felméréséből.

A háztartási kiadások közül leginkább az élelmiszer, az energia és rezsi, valamint az üzemanyag és közlekedés áraiban tűnik fel az embereknek a változás, de jelentős azoknak a száma is, akik a vendéglátószektor, az építőanyag vagy éppen az elektronikai, műszaki cikkek árai terén tapasztalják az emelkedést.

A lakosság nagy része szinte az összes vizsgált területen további jelentős áremelkedésre számít a kutatás szerint, melynek köszönhetően a háztartások már tavaly elkezdték visszafogni a fogyasztásukat: tízből nyolcan az élelmiszereken, az emberek háromnegyede a rezsin, míg 65 százalék a tartós fogyasztási cikkeken igyekszik spórolni. Igen magas azoknak is az aránya, akik a szórakozás és a vendéglátóhelyek látogatásának csökkentésével (64 százalék) vagy éppen az üzemanyag és a közlekedési költségek visszafogásával igyekeznek félretenni.

A legtöbbeket érintő területen, az élelmiszervásárlásnál tízből heten bizonyos élelmiszereket inkább elhagynak vagy csökkentenek, illetve olcsóbb élelmiszer alapanyagokat vásárolnak, hogy ezzel is spóroljanak. Jelentős számban vannak azok is, akik a megtakarítás növelése érdekében hosszabb lejáratú élelmiszerekből nagyobb mennyiségben halmoznak fel, valamint kevesebbet járnak étterembe vagy ritkábban rendelnek ételt és inkább otthon főznek. Sokan pedig a saját zöldség és gyümölcstermesztésbe belevágva igyekeznek kímélni a pénztárcájukat. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 21., 22:25
Kétpontos növekedéssel 28 pontra emelkedett a K&H innovációs index értéke 2025 első félévében. A hazai, 300 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalatok innovációs aktivitását mérő mutató ezzel továbbra is az alacsony kategóriában marad, de az elmúlt időszak visszaesését korrigálta – különösen a digitális fejlesztések és a stratégiai tervezés terén, köszönhetően a kis- és közepes cégek innovációs tevékenységének.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-20 14:40:00
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.