Új kereskedelmi és marketingigazgatóval készül a tőzsdére a ViVeTech

2022. 04. 26., 19:05

Tolmár Gergely a ViVeTech Zrt. új kereskedelmi és marketing igazgatója 2022 áprilisától. A szakember a Microsoft kormányzati értékesítési csapatától érkezett az IT biztonsági vállalathoz, ahol feladata az értékesítés, illetve a belföldi és nemzetközi marketingtevékenység irányítása. A 2011 óta működő, IT biztonsági szolgáltatásokra szakosodott ViVeTech 2022 első felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén, és nemzetközi terjeszkedésre készül.

Tolmár Gergely két évtizede foglalkozik értékesítéssel, ebből öt évet a biztonságtechnikai iparágban töltött, majd 2012-ben az Oracle-höz igazolt, ahol szoftverértékesítéssel foglalkozott az amerikai vállalat kiemelt vállalati és kormányzati ügyfelei felé. Később regionális sales manager-ként több országért felelt, majd a tanácsadási üzletágban dolgozott. 2019-ben csatlakozott a Microsofthoz, ahol a kiemelt kormányzati ügyfeleket kezelő csapat tagja lett.

2022 márciusában megkereste őt a ViVeTech Zrt. menedzsmentje és felkérte, hogy vegye át a magyar cég nemzetközi piacra lépésével kapcsolatos értékesítési és marketingtevékenységek irányítását.

A magyar tulajdonú ViVeTech Zrt. 2011 óta aktív, tevékenysége elsősorban az IT biztonságra, azon belül többek között az információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések előkészítésével, minőségbiztosítással és projekt menedzsment támogatással kapcsolatos tanácsadásra, illetve saját fejlesztésű szoftvermegoldásainak a fejlesztésére terjed ki.

Az új igazgató feladata a vállalat értékesítési és marketingstratégiájának kidolgozása, a nemzetközi értékesítés menedzselése, valamint a vállalati márka pozicionálása. A ViVeTech már több éve nyújt IT-biztonsági szolgáltatásokat magyar kritikus infrastruktúra (KI) szolgáltatóknak, és a tapasztalatokra építve olyan szoftvert fejleszt, amely segíti a KI szolgáltatók jogszabályoknak való megfelelését. A 100 százalékban magyar fejlesztésű Vivesec szoftver teljeskörű automatizált szolgáltatás, amely támogatja többek között az ISO27001 szabvány, valamint a német adatvédelmi hatóság által megkövetelt iparág- és országspecifikus elvárásoknak való megfelelést - beleértve az információbiztonsági irányítási rendszer bevezetését, a minősítés megszerzését, valamint a rendszer fenntartását, a minőség folyamatos kontrollját is.

A ViVeTech 2022 első felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán, és nemzetközi terjeszkedésre készül.

„Izgalmas kihívás csatlakozni egy feltörekvő magyar céghez, amely a hazai piacon már bizonyította szaktudását, és most saját fejlesztésű megoldásával egy hatalmas és dinamikusan növekvő nemzetközi piacra tervezi a belépést. Bízom benne, hogy több évtizedes, IT-biztonsági és nemzetközi multinacionális cégeknél szerzett tapasztalatommal segíthetek egy újabb magyar vállalati sikertörténet felépítésében” – mondta el Tolmár Gergely, a ViVeTech Zrt. kereskedelmi és marketing igazgatója.

A ViVeTech 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatáshoz jutott a BÉT Mentor Program keretén belül, amely a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázata. A ViVeTech csatlakozott a BÉT ELITE programjához, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 résztvevő céget jegyző képzéssorozathoz.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS