Szakképzés: jelentős változások június 2-tól

2020. 05. 27., 18:18

Jelentős változások lesznek a szakképzésben június másodikától, ugyanis az intézmények vezetői döntenek arról, hogy hogyan folytatják az oktatást – tájékoztatott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

A szakképzésben különösen fontos a gyakorlati tudás elsajátítása, és nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes szakmákat mennyire lehet hatékonyan tanítani digitális távoktatási formában. „Az intézmények vezetői bírnak megfelelő információkkal arról, hogy miként lehet a lehető legjobban összehangolni a koronavírus-járvány visszaszorításával kapcsolatos intézkedéseket a gyakorlati oktatással” – mondta Schanda Tamás.

A szakképző iskolák esetében az intézmények működésére, tanítási rendjére vonatkozó, az általános iskolákétól és gimnáziumokétól eltérő szabályozás teszi lehetővé a tanév hátralévő részében az elmaradt gyakorlati képzés részleges pótlását, illetve a nyári szakmai gyakorlatok előkészítését és megvalósítását.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a duális képzőhelyek egy része az eddigi helyzetben is tudta folytatni működését, mert meg tudta teremteni a biztonságos munkavégzés feltételeit, így a tanulószerződéssel rendelkező tanulók egy része az egészségvédelmi biztonsági előírások betartásával és biztosításával e cégeknél tudta, tudja teljesíteni a szakmai gyakorlatát.

„Ugyanakkor több duális képzőhelyként is működő vállalat a járványügyi helyzetre tekintettel felfüggesztette működését, illetve nem fogad tanulót. A korlátozások általános enyhítése várhatóan javít ezen a helyzeten, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok megfelelő képzésben részesüljenek, lehetőség szerint a nyári gyakorlatok ne maradjanak el, vagyis ne kelljen ezeket a következő tanévben pótolniuk a tanulóknak.”

Schanda Tamás elmondta, hogy a kormánynak kiemelten fontos a szakképzés. „Az országnak és a gazdaságának jó szakemberekre van szüksége. Ahhoz, hogy továbbra is eredményesek lehessünk, elengedhetetlen a szakképzés átalakítása, ezért ősztől egy megújult rendszerben tanulhatnak a fiatalok. Emellett az oktatók bérét is megemeljük, átlagosan 30 százalékkal, a tanulók pedig jelentős ösztöndíjakhoz juthatnak hozzá. Továbbra is azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ehhez járul hozzá a szakképzés fejlesztése is.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 17:45:00
Az egész országban várható csapadéknak köszönhetően csökken a tűzveszély, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal egyeztetve 2023. szeptember 24-től az ország egész területén visszavonja a tűzgyújtási tilalmat.
2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS