Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien. A BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadalon bizonyíthat majd.
A 18 éves Keszthelyi Vivien lesz a legfiatalabb pilóta a magyar autósport történetében, aki egy szezonban eljut a nemzetközi Forma-3-as kategóriáig.
Keszthelyi Vivienről novemberben derült ki, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján. Az indulókat később jelentik be, harminc országból több mint százan jelentkeztek, közülük első körben 55-nek maradt esélye a részvételre.
Vivien a versenynaptár összeegyeztethetősége miatt már korábban kipróbálhatja magát ebben a kategóriában.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is hitelesített bajnokság naptárában 9 verseny szerepel, az első 5 helyen végző pilóta szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni.
Az első futamot január 12-én Thaiföldön, Buriramban rendezik meg, ahol Keszthelyi Viviennek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval. (MTI)
Az Üzletem megjegyzése: Hajrá, Vivien!!!
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.