A Magyarországi Vezető Informatikus Szövetségének (VISZ) tisztújító közgyűlése Fritsch Róbertet, a Fővárosi Vízművek informatikai vezetőjét választotta a szervezet elnökévé – közölte a szövetség az MTI-vel.
A közleményben ismertetik, hogy Fritsch Róbert, a Fővárosi Vízművek informatikai igazgatója, a szakember 2014 óta tagja a szervezetnek, melynek munkáját az előző ciklusban, 2019 óta alelnökként segítette.
A VISZ alelnöke a következő kétéves ciklusban Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária informatikai vezetője lett.
Az elnökség új tagokat is választott.
Az új vezetőség megköszönte Strausz György leköszönő elnök munkáját, külön kiemelve azt az újfajta dinamizmust és szakmaiságot, amit elnökként a szervezetben megvalósított - tájékoztatott a szövetség.
A VISZ a magyarországi informatikai piacon megrendelőként működő vállalatoknál dolgozó vezető informatikusokat tömörítő nonprofit egyesület, 41 nagyvállalat, szervezet a tagja. (MTI)
„A Roszatom Műszaki Akadémián képzett szakemberek már most olyan kompetenciákat sajátítottak el, amelyekre az erőművi blokkok üzembe helyezésének minden szakaszában szükség lesz.”