Szerződésátruházás: a legfontosabb tudnivalók

2020. 09. 28., 16:00

Előfordulhat, hogy egy már megkötött szerződés tekintetében szükség van arra, hogy az egyik fél szerződéses pozícióját, annak összes jogával és kötelezettségével együtt egy harmadik fél vegye át. Ebben az esetben beszélünk szerződésátruházásról. Szerződésátruházás esetén nem csak a szerződésből származó egyes jogok és kötelezettségek szállnak át, hanem a teljes szerződéses pozíció. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

A szerződéses pozíció átruházása

Amennyiben szerződésátruházásra kerül sor, ez mindig legalább 3 szereplő részvételét igényli. Egyrészt az a fél, aki a szerződésből kilép, másrészt a szerződésbe belépő fél, harmadrészt pedig, aki a szerződésben marad.

A szerződéses pozíció átruházásához értelemszerűen mindhárom érintett megegyezésére szükség van. Nem lehetséges tehát, hogy az egyik szerződő fél egyoldalú döntésével ruházza át a szerződésben betöltött pozícióját.

A szerződésátruházás következménye, hogy a szerződésből kilépő fél helyébe belép a megállapodásban meghatározott harmadik személy. Maga a szerződés egyébként változatlanul fennmarad. Ez azt jelenti, hogy a szerződésbe belépő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. Ennek korlátja, hogy a kilépő felet és a szerződésben maradó felet egymással szemben a szerződésen kívüli, egyéb viszonyukból megillető követeléseket a belépő fél nem érvényesítheti (nem számíthatja be) a bent maradóval szemben, és a bent maradó fél sem a belépővel szemben.

A biztosítékok sorsa szerződésátruházás esetén

Fontos kérdés, hogy szerződésátruházás esetén mi lesz a sorsa a belépőre átszálló jogok és kötelezettségek biztosítékaival.

A törvény erre vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy fennmarad a szerződésbe belépő félre átszálló jogosultság biztosítéka.

Ugyanakkor a belépő félre átszálló kötelezettség teljesítésének biztosítéka megszűnik, kivéve, ha a biztosíték kötelezettje a szerződésátruházáshoz hozzájárul. Például: ha egy kölcsöntartozás teljesítését kezességgel biztosították, és a hitelező személyében történik szerződésátruházás, akkor a kezesség fennmarad. Ha viszont az adósi pozícióban történik szerződésátruházás, akkor a kezesség csak abban az esetben marad fenn, ha az átruházáshoz a kezes is hozzájárult. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a kezes szempontjából nem mindegy, hogy ki az adós (pl. mennyire fizetőképes).

A szerződésátruházáshoz való előzetes hozzájárulás

Szerződésátruházás esetén mindig szükséges a szerződésben maradó fél beleegyezése. Ennek beszerzése sok esetben a szerződésátruházás kényes pontja lehet.

A helyzet egyszerűsítése érdekében lehetőség van arra, hogy a szerződésben maradó fél a hozzájáruló nyilatkozatát előzetesen megtegye. Ha a hozzájáruló nyilatkozatot a szerződésben maradó fél előre megtette, akkor őt csak értesíteni kell a szerződésátruházásról. Ebben az esetben az értesítéssel már életbe lép a szerződésátruházás, újabb hozzájárulás már nem szükséges a szerződésben maradó féltől.

Az előzetes hozzájárulás megtehető magában a felek között létrejött szerződésben vagy külön nyilatkozatban is. Az előzetes hozzájárulás lehet visszavonható vagy visszavonhatatlan. Ha a nyilatkozat megtételekor a szerződésben maradó fél nem nyilatkozik arról, hogy a hozzájárulása visszavonható, akkor azt visszavonhatatlannak kell tekinteni. Természetesen a visszavonható hozzájárulás sem azt jelenti, hogy a szerződésátruházásról való értesítést követően is visszavonhatná a hozzájárulást. Erre kizárólag az értesítést megelőzően kerülhet sor.

A biztosíték kötelezettje szintén előzetesen hozzájárulhat ahhoz, hogy a szerződésbe belépő félre átszálló kötelezettség biztosítéka fennmaradjon. A biztosíték kötelezettje szintén fenntarthatja a hozzájárulás visszavonásának jogát, és őt is értesíteni kell a szerződésátruházásról.

A szerződésátruházás és az engedményezés/tartozásátvállalás

A szerződésátruházás az engedményezéssel és a tartozásátvállalással rokon, de nem teljesen feleltethető meg ezeknek. A fő különbség, hogy szerződésátruházás esetén a komplett szerződéses pozíció átruházásra kerül, annak valamennyi jogosultságával és kötelezettségével együtt. Ezzel szemben engedményezésnél csak a szerződésből származó meghatározott jog, követelés került átadásra külső személynek. Tartozásátvállalásnál pedig csak a szerződésből származó meghatározott követelést vállal át a harmadik személy. Így utóbbi esetben nem változnak meg a szerződéses pozíciók, nem lép be új személy a szerződésbe.

Érdemes tudni, hogy ahol a szerződésátruházásra a Polgári Törvénykönyv külön szabályokat nem tartalmaz, ott a jogok tekintetében az engedményezés, a kötelezettségek tekintetében a tartozásátvállalás szabályait kell megfelelően alkalmazni.

 

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS