Mégsem lesz júliusra áfa bevallás tervezet

2021. 07. 28., 16:30

Az eredeti tervek szerint a 2021. júliusra benyújtandó áfa bevallások már a NAV által készített tervezetek alapján készültek volna. A 2021. július 16-án kihirdetett kormányrendelet kitolta a határidőt; először az októberi áfa bevallások készítésében számíthatnak ilyen segítségre a vállalkozások – összegezte a Niveus Consulting Group.

Úgy tűnik, hogy az e-áfa bevallásokra történő felkészülés nem csak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is a tervezettnél hosszabb időt igényel. Ehhez ugyanis nem csak az szükséges, hogy az adózók adatszolgáltatása legye megfelelő, hanem az adatok feldolgozásának is hibátlannak kell lennie – mondta Antretter Erzsébet, a Niveus Consulting Group adótanácsadási üzletágának igazgatója.

A halasztásban valószínűleg az is közrejátszott, hogy a tervek szerint legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében, amely lehetővé teszi majd, hogy az online pénztárgépek adatai is bekerüljenek a számlaadatok közé, és így a bevallás tervezetekbe – véli a szakértő. Ennek, illetve a szintén nyár végétől tervezett teszteknek köszönhetően, bár később, de vélhetően jobb minőségben számíthatnak az adózók segítségre.

A tervezetek azonban még egy ideig így sem lesznek teljeskörűek. A termékimporthoz, az EU-s termékbeszerzésekhez, illetve a fordított adózású ügyletekhez kapcsolódó áfa ugyanis várhatóan csak a 2022. év során lesz elérhető az áfabevallás-tervezetekben, az ilyen tranzakciók adataival a bevallások így még kiegészítésre fognak szorulni.

A tervek szerint a bevallástervezetek a bevallási időszakot követő hónap 12. napjától lesznek elérhetőek. A csúszás miatt tehát az áfaalanyoknak2021. augusztus helyett november 12. és 20. között lesz először lehetősége arra, hogy nem a szokásos módon, hanem a tervezet módosításával, kiegészítésével, elfogadásával és benyújtásával teljesítsék a bevallási kötelezettségüket.

A jelenlegi információk alapján a tervezeteket ténylegesen jóvá kell majd hagyni, azok nem válnak 20-án automatikusan elfogadottá. A tervezet elfogadásával az adóalany a befogadott számlákra vonatkozó összesítőjelentés-tételi kötelezettségét is teljesíti majd, egyúttal az adólevonási jog érvényesítéséről is nyilatkozik, vagyis a nem megfelelő tervezet elfogadása jogosulatlan áfa visszaigényléshez is vezethet – figyelmeztet Antretter Erzsébet.

A tervezetek rendelkezésre állása után is lehetőség lesz a bevallásokat a „hagyományos” módon benyújtani. Az áfa bevallás tervezetek jellemzően inkább a kisebb cégeknek fognak érdemi adminisztrációs könnyítést jelenteni, a nagy forgalmú, összetett tevékenységű nagyvállalatoknak valószínűleg továbbra is egyszerűbb lesz az eddigi formában teljesíteni az áfabevallási kötelezettségeiket.

A Niveus Consulting Group emlékeztet arra, hogy akik szeretnének élni az e-áfa bevallás lehetőségével, azoknak érdemes már most gondoskodni arról, hogy az online számla rendszerbe szolgáltatott adatok a lehető legpontosabban legyenek, hiszen azok alapján készül a tervezet. Másrészt érdemes előre átgondolni, hogy melyek azok az információk, amelyek nem automatikusan vagy nem helyesen kerülhetnek be a tervezetbe (pl. elkésett számlák, el nem fogadott teljesítések, arányosítással levonható áfa) és előre kialakítani egy olyan belső eljárásrendet, amely biztosítja ezen információk megfelelő hozzáadását az áfa bevallás tervezethez.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS