Hogyan évülhet el a szavatossági igény?

2020. 05. 25., 13:00

Ha valaki hibásan teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségét (például hibás árut ad el), akkor a hibáért szavatossággal tartozik. A kellékszavatosság alapján a jogosult szavatossági igényként kérheti a hiba kijavítását, vagy kicserélést kérhet, lehetősége van árleszállítást kérni, továbbá a hibát a kötelezett költségére maga is kijavíthatja vagy kijavíttathatja. Végső esetben pedig a jogosult el is állhat a szerződéstől. Viszont a szavatossági igény érvényesíthetősége nem korlátlan. Hogyan évülhet el a szavatossági igény? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  • A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Mit értünk elévülés alatt?

Az elévülés a polgári jogban nem más, mint a jogérvényesítés lehetőségének időmúlás következtében történő megszűnése. Ez azt jelenti, hogy meghatározott idő elteltével bizonyos követeléseket állami úton – például bíróság útján – nem lehet kikényszeríteni. Az elévülés intézményének több oka is van. Egyrészt nem indokolt, hogy valamely vitás kérdéssel járó bizonytalanság korlátlan ideig fennmaradhasson. Másrészt a jogvita eldöntését is sok esetben nagyon megnehezíti az idő múlása, mivel hosszabb idő elteltével a bizonyítás nehezebb.

Fontos tudni, hogy az elévült követelés nem szűnik meg. Így attól, hogy a követelés állami kényszerrel már nem érvényesíthető, a kötelezett önként még teljesítheti a követelést. Utóbbi esetben pedig az önkéntes teljesítést már nem is követelheti vissza.

Szintén érdemes tudni, hogy az elévülést a bíróság főszabály szerint csak akkor veszi figyelembe, ha az érintett hivatkozik erre. Ha ezt elmulasztja, akkor a bíróság hivatalból nem vizsgálja a követelés elévülését. Bizonyos esetekben jogszabályban meghatározott esetekben azonban a bíróság hivatalból is köteles vizsgálni az elévülést, mint például a munkajogi igények esetén

Hogyan alakul az elévülési idő szavatossági igény esetén?

A polgári jogban az általános elévülési idő 5 év, azaz a követelések ennyi idő elteltével évülnek el. Az elévülési időt a követelés esedékessé válásától kell számítani, például a számla lejáratától.

Eltérően az általános elévülési időtől, a kellékszavatossági igények a teljesítéstől számított 1 éven belül évülnek el. Abban az esetben viszont, ha a szerződés fogyasztó és vállalkozás között jött létre, akkor az elévülési idő 2 év. Így, ha például a boltban veszünk egy kenyérpirítót, akkor hiba esetén a vásárlástól számított 2 évig lehet szavatossági igénnyel élni. Viszont, ha két fogyasztónak minősülő személy között jön létre az adásvétel az eszközre, akkor 1 év alatt évül el a szavatosság igény.

Amennyiben a szerződés tárgya ingatlan, úgy hibás teljesítés esetén a szerződés teljesítésének időpontjától számított 5 év elteltével következik be a kellékszavatossági igény elévülése.

Az érintett feleknek bizonyos keretek között lehetőségük van arra, hogy a szavatossági igény elévülési ideje tekintetében a törvénytől eltérjenek. Ha mindkét szerződő fél fogyasztó vagy mindkét fél vállalkozás, akkor a kellékszavatosság elévülési idejében a törvényben foglaltaktól bármilyen irányban eltérhetnek, sőt akár ki is zárhatják a szavatosságot. Ha viszont a szerződésben az egyik fél fogyasztó, a másik fél vállalkozás, akkor a fogyasztó hátrányára csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi. Ilyen eset, ha a vállalkozás és a fogyasztó közötti szerződés tárgya használt ingó dolog. Ebben az esetben a felek 2 évnél rövidebb – de legalább 1 éves - elévülési időben is megállapodhatnak.

Meghosszabbodhat-e a szavatosság igény elévülési ideje?

Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a kellékszavatossági igényt az arra vonatkozó általános elévülési idő elteltével is lehet érvényesíteni.

  • Ilyen eset, ha a dolog kijavítás alatt áll. Ilyenkor az elévülési időbe nem számít bele a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot rendeltetésszerűen nem tudja használni.
  • Ha a dolgot a szavatosság keretében kijavították vagy kicserélték, akkor a kicseréléssel vagy a kijavítással érintett részére a szavatossági igény elévülése újból kezdődik.
  • Újból kezdődik az elévülési idő akkor is, ha a kijavítás következményeként új hiba keletkezik.Szintén érdemes tudni, hogy a kellékszavatossági jog az elévülési idő letelte után is érvényesíthető kifogásként az ugyanazon szerződésből eredő követeléssel szemben. Ide olyan esetek tartoznak, ha a kellékszavatosság jogosultjával (pl. a vevővel) szemben a kötelezettnek (pl. az eladónak) valamely követelése van ugyanazon szerződésből eredően, akkor e követeléssel a jogosult az elévült szavatossági igényét (pl. árleszállítás iránt) is szembeállíthatja.

A szavatossági igény nyugvása

Előfordulhat, hogy a kellékszavatossági igény elévülési ideje nyugszik. Erre akkor kerülhet sor, ha a jogosult a szavatossági igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni. Ennek tipikus esete, ha a hiba oka már a szerződés teljesítésekor fennállt, de a hiba az elévülési idő alatt nem jelentkezik, ezért a jogosult azt nem ismerheti fel. Például, ha egy alkatrész már a termék eladásakor hibás volt, de a hibajelenség csak később, az elévülési idő után jelentkezik.

Az elévülési idő nyugvása azzal a következménnyel jár, hogy az akadály megszűnésétől (pl. a hiba felismerhetőségétől) számított 1 éves határidőn belül a szavatossági igény akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból 1 évnél kevesebb van hátra. Ha pedig az elévülési idő 1 éves vagy ennél rövidebb volt, akkor az igény az akadály megszűnésétől számított 3 hónapos határidőn belül akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból 3 hónapnál kevesebb van hátra.

 

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 18:20
Kiválóan teljesített a Széchenyi Kártya Program 2025 első félévében, a programban részt vevő bankok 8555 beruházási célú hiteligényt fogadtak be 264,7 milliárd forint összegben – számolt be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.
2025-07-10 17:10:00
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS