Forradalmi szoftver segíti a jövő közúti fuvarozását

2022. 01. 11., 10:02

Befejeződött a Nexogen Kft., a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem közös projektje, az „Externlogisztika üzleti folyamatainak fenntarthatóságot figyelembe vevő holisztikus optimalizálása” című fejlesztés. A projekt célja egy olyan döntéselőkészítő szoftver megalkotása volt, melynek segítségével a közúti fuvarozás folyamatai költség- és energiatakarékosabbá válhatnak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 1,058 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével.

A fejlesztés legfontosabb célkitűzése a hatékonyság növelése, azaz az üresfutás és a várakozási idő minimalizálása volt. A korábbi fuvartervezési folyamatok lassúnak bizonyultak, emberi erővel nem lehetett az összes variációt áttekinteni.

A forradalmi szoftver ugyanakkor képes megtalálni az optimumot, figyelembe véve nemcsak a megrendeléseket, hanem a teljes flotta állapotát, valamint a sofőrök pihenőidejét is úgy, hogy a teljes tervezési idő összesen két-három perc. A Waberer’s járművei közel 500 millió kilométert tettek meg 2017-ben, így akár néhány százalékos változás is eurómilliókban, illetve szén-dioxid-tonnákban mérhető megtakarítást okoz.

A projekt előzménye a Nexogen által megalkotott WIRE tervezőalgoritmus, amelynek éles teszteléséhez a környezetet a Waberer’s biztosította. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy a 25. MENTA konferencián az Év informatikai projektjének adományozott Gyurós-díjat a két cég közös projektje nyerte.

A projekt Győrben, a Széchenyi István Egyetemen valósult meg. A tagok közötti munkamegosztás követte legfőbb tevékenységüket; a Nexogen Kft. informatikai fejlesztő cég, így fejlesztői, főleg algoritmizációs és implementációs munkákat végeztek, a Waberer’s fuvarozói szakmai tapasztalatával ellenőrizte az elért eredményeket, a Széchenyi István Egyetem pedig tudományos oldalról, kutatással és verifikációs munkával támogatta a fejlesztést.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a GINOP-2.2.1 felhívásban, azonosítószáma: GINOP-2.2.1-15-2017-00078.

(Fotó: Májer Csaba József)

A projektről bővebb információt a https://www.nexogen.com/download oldalon olvashatnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS