Újraindította a komlótermesztést Magyarországon a sörös cég

2018. 11. 14., 16:00

Több mint húsz év után ismét elindul Magyarországon a komlótermelés. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a HEINEKEN Hungária olyan modellt valósít meg Kastélyosdombón, amely kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható, emellett hozzájárul a termesztésben résztvevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is.

Kétezerötszáz tő komló elültetésével a sör legfontosabb ízesítőjének termelése indul újra Magyarországon a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) és a HEINEKEN Hungária kezdeményezésében. A nagy múltú magyar hagyománnyal rendelkező növény nagyüzemi termelése lehetővé teszi, hogy a hazai sörgyártás ismét magyar gazdák termékeire támaszkodjon. A magyar mezőgazdaság pedig egy új, hosszú távon is fenntartható ágazatban erősítheti regionális pozícióit.

A HEINEKEN Hungária a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött szerződésében vállalta, hogy a program elindítását 30 millió forintos pénzügyi támogatással teszi lehetővé, a megtermelt komlót piaci áron veszi át.

Több mint egyéves előkészítés után kerülhetett sor az első komlópalánta elültetésére. Ez idő alatt a programban résztvevőket megtanították a növény termesztésére, valamint azokra a speciális technikákra, amelyekkel a palántából a sörgyártás során használható alapanyaggá nevelhető a komló.

Ezt követően telepítették a termesztéshez szükséges speciális oszlopokat a Segélyszervezet kastélyosdombói Szociális és Fejlesztő Központjának területén. A program mérföldköve, hogy november elején megkezdődött a komlópalánták ültetése.  Az 1 hektáros területen több szakaszban 2500 tő komló kerül elültetésre.

 

Az ültetés első napján jelen volt és a munkálatokba is bekapcsolódott Nagy István agrárminiszter, Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója és Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS