Szeptember előtt érdemes elindítani a diákhitel igénylését

2023. 08. 15., 14:23

Sietniük kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön.

Szeptemberben mintegy 300 ezer, a felsőoktatásban tanuló hallgató kezdi meg, illetve folytatja tanulmányait a hazai egyetemeken és főiskolákon. Közülük sokan diákhitelből fedezik az oktatással és a megélhetéssel kapcsolatos kiadásokat, az önköltséges képzések díját. A szabadon, bármire felhasználható Diákhitel1, és a kizárólag az önköltséges képzések díjára fordítható Diákhitel2 hiteligénylését már a nyári hónapokban is folyamatosan be lehet nyújtani a Diákhitel Központ Zrt.-nek – írja közleményében az Erste Bank.

Az augusztus végéig igényelt szabad felhasználású diákhitelt az új tanévre vonatkozó hallgatói jogviszony ellenőrzését követően, szeptember közepén folyósítják, ha a tanuló rendelkezik Diákhitel Számlával. A később benyújtott igénylések esetében a hallgatói jogviszony-egyeztetések, és így – a Diákhitel Számla meglétét követően – a diákhitel-folyósítások is folyamatosak.

Az újonnan kötött Diákhitel1 szerződések esetében az igényelt összeget már csak a speciális Diákhitel Számlára lehet kérni, amelyet négy banknál, köztük az Ersténél lehet nyitni. Új Diákhitel1 igénylése esetén a hiteligénylési lap kitöltésekor kell kiválasztani azt a bankot, amely aztán a hallgatói jogviszony-egyeztetést követően a Diákhitel Központ értesítése alapján felveszi a kapcsolatot az ügyféllel.

A Diákhitel Központ a szeptemberben kezdődő hallgatói jogviszony-egyeztetés keretében ellenőrzi a jogosultságot, majd értesítést küld a kiválasztott banknak, amely felveszi a kapcsolatot az ügyféllel. Diákhitel Számlát azok is nyithatnak, akik Diákhitel2-t, vagy a szak- és felnőttképzések díjára fordítható képzési hitelt vesznek, vagy vettek fel, és a hitelük még folyósítási szakaszban van.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS