Az európaiak erősebbé és függetlenebbé kívánják tenni az EU-t, a jövőt illetően pedig egyre optimistábbak – a friss Eurobarométer-felmérés szerint.
Az európaiak több mint háromnegyede (77 százalék) támogatja az uniós országok közös védelmi és biztonságpolitikáját, míg tíz uniós polgárból több mint hét (71 százalék) egyetért azzal, hogy az EU-nak meg kell erősítenie katonai felszerelések gyártására irányuló kapacitását.
A polgárok több mint kétharmada egyetért azzal, hogy az EU a stabilitás helye a bajba jutott világban (67 százalék), és hogy az EU elegendő hatáskörrel és eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje Európa gazdasági érdekeit a világgazdaságban (69 százalék) – számol be az Európai Bizottság közleménye.
Az európai gazdaság helyzetének megítélése 2023 ősze óta javult: a válaszadók 47 százaléka „jónak” minősítette azt, ami 2019 óta a legmagasabb szint. A polgárok többsége (45 százalék) úgy véli, hogy az európai gazdasági helyzet a következő 12 hónapban stabil marad. A pozitív tendenciát tükrözi az euró stabilan magas támogatottsága is, mind az EU egészében (70 százalék), mind az euróövezetben (78 százalék).
Tíz uniós polgárból több mint hat (62 százalék) optimista az EU jövőjét illetően is, ami enyhe növekedést jelent a 2023 őszén végzett korábbi felméréshez képest.
A 101. standard Eurobarométer felmérésre 2024. április 3. és 28. között került sor a 27 tagállamban; 26 399 uniós polgárt kérdeztek meg személyesen.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.