Pest megye

Itt találod az összes cikket a „Pest megye” témában!

November 24-én átadták a Budapest és Pest megyei Prima díjakat

November 24-én átadták a Budapest és Pest megyei Prima díjakat

November 24-én este ünnepélyes keretek között, Budapesten a Szépművészeti Múzeumban adták át a 2022-es Budapesti és Pest Megyei Regionális Prima Díjakat.
2020. 07. 27., 17:30
Több mint 160 Pest megyei kkv fejlesztését segíti a kormány

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak – hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán.

2019. 12. 05., 10:15
Marjay Gyula: A VOSZ helybe megy a vállalkozókhoz

Ma már kevesebb a fekete és szürkegazdaságban dolgozó vállalkozó – mondta az Üzletemnek Marjay Gyula. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezetének elnöke szerint érdemes lenne létrehozni a generációváltással foglalkozó tanácsadó hálózatot.

2019. 06. 06., 08:35
4,2 milliárd forintból épülnek és újulnak Pest megyei kerékpárutak

Pest megye 29 települése nyert el támogatást kerékpárutak építésére, felújítására, összesen 4,2 milliárd forint értékben – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

2019. 03. 27., 15:32
Élelmiszerpiac-fejlesztés: itt vannak a Pest megyei nyertesek

Több mint 2,2 milliárd forintot nyert el, elsősorban az élelmiszerpiac építésére, fejlesztésére összesen 20, a főváros vonzáskörzetében fekvő település, illetve 10 ezer főnél népesebb Pest megyei város önkormányzata – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

2018. 11. 20., 11:27
Csapadékvíz-gazdálkodás: januárban indul a 4 milliárdos pályázat

A Pest megyei települések belterületi csapadékvíz-gazdálkodásának fejlesztésére, korszerűsítésére jelent meg újabb pályázati kiírás 4 milliárd forintos keretösszeggel – jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

2018. 11. 09., 12:10
Útfelújítások Pest megyében: ezek a települések nyertek

Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS