Itt találod az összes cikket a „komp” témában!
Fedélzeti emberi beavatkozás nélkül tett meg rekordhosszú utat az autonóm komp, ezzel két távoli helyszín közötti járatot helyettesített. A forradalmi eredmény új lehetőségeket nyithat a vízi közlekedésben.
Folytatódik a BAHART flottájának megújítása: az első komp már vízre került, és még az idén mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra.
Vasárnap véget ért az utóidény a balatoni személyhajózásban, a hétfőtől érvényes őszi menetrend szerint már csak három hétvégén és ünnepnapon közlekednek a Balatoni Hajózási Zrt. hajói, és a komp is rövidebb ideig jár.
Hétfőtől ritkábban jár a balatoni komp, de ha nagy a forgalom, sűrítik a járatokat.
A HIPA támogatásával megvalósuló 1,9 millió eurós beruházás révén az amerikai NI egyebek mellett új generációs tesztelési megoldásokat fejleszt.
Elkezdődött a 6. blokki munkagödör tervezési szintig történő kiemelése, a munkakezdésre harminc egységből álló géppark vonult fel.